Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937

I. Hódolatunk az Eucharisztikus Krisztus előtt. Örömmel dobbant meg minden igaz magyar katolikus szíve, amikor eljutott hozzánk a hír, hogy Szentséges Atyánk a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus megrendezését megcsonkított kicsiny hazánknak, gyönyörű fővárosunknak engedélyezte. Örültünk, mert éreztük, hogy olyan kitüntetésről van szó, amilyenben ezeréves multunkban nem volt még részünk, olyanban, amely nagy nemzetek közül is csak keveseknek jutott. Örültünk, de ugyanakkor éreztük, hogy a megtiszteltetés nagy feladatot is jelent, mert az egész világ színe előtt kell ünnepelnünk a szentségi Jézust. Az öröm mellett ráfeküdt a lelkekre a félelem aggódása: Meg tudjuk-e oldani a feladatot úgy, hogy az méltó legyen az eucharisztikus világkongresszusok nagyszerű múltjához? Azt tudtuk, hogy megtépett kicsinységünkben, szegénységünkben nem vehetjük fel a versenyt nagy boldog országok kápráztató gazdagságával. Chicago, Buenos Aires külsőségeiben is csodálatos, a technika minden nagyszerű vívmányát szolgálatukba állító kongresszusai a mi számunkra csak az álmok elérhetetlen messzeségében maradnak. Világos volt, hogy a mi ünneplésünknek más irányúnak kell lennie. Ha külsőségekben nem adhatunk újat, rendkívülit, azokat az eszközöket kell megragadnunk, amelyek nekünk is rendelkezésünkre állnak, és ezek felhasználásával alkotni olyant, amire megelégedéssel figyeljen fel a világ, amiben méltóképen kifejezésre jusson hódolatunk az Eucharisztikus Krisztus iráni. Világos volt, hogy a mi kongresszusunknak elsősorban a lelkek bensőséges ünneplésének kell lennie. Visszavezetni népünket az Oltáriszentséghez, megértetni, átéletni vele, hogy mit jelent nekünk az állandóan közöttünk lakozó Isten, az Oltáriszentség, hogy a régi, közömbös, kihült-szívű magyarság helyébe egy új, lelkes, Krisztusra tekintő és Krisztus szellemét valósító szent magyarság lépjen. Méltó népet készíteni Krisztus Királynak, amely érzi, hogy Krisztus szellemének át kell hatnia egyéni és közéletünket, át kell alakítania családi, társadalmi és nemzeti életünket. Ez a cél vezette a Kongresszus rendezőségét, amikor országszerte megindította a lelkek toborzását az Eucharisztikus Krisztus táborába. Ez a cél vezetett minket is, amikor odavittük az Eucharisztikus Krisztus elé hódolatra azt az ifjúságot, amelyet Krisztus különösképen is a magáénak akar, s amelynek Krisztus szeretetétől átizzított szívére, lelkes, hűséges odaadására olyan nagy szüksége van és lesz a lelkében újjá alakulni akaró magyarságnak. Háromnapos hódolatunkat nov. 25. 26. és 27. napjain rendeztük meg a fogadalmi templomban. Az első napon Dr. Kerkai József beszélt: Az Eucharisztia a nemzetek életében címen, a második napon Dr. Révai József: Az Eucharisztia és a család címen, a harmadik napon pedig Dr. Albert István: Az Eucharisztia és a piarista diák címen.