Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937

127 XIII. Tájékoztató az 1938—39. iskolai évre. Az egy kötelező tárgyból elégtelen érdemjegyet nyert tanulók igazgatói engedéllyel tehetnek javító vizsgálatot. Ezért folyamodniok nem kell. A két kötelező tárgyból elégtelen érdemjegyet nyert tanulók javítóvizsgálatért nem folyamodhatnak. A javítóvizsgálatok ideje augusztus hó 31 (kezdete délelőtt 9 órakor). A szeptemberi magánvizsgálatokat szeptember hó 1,2 és 3. napjain tartjuk. A kérvényt a kat. középiskolai főigazgatósághoz Budapestre címezve július hó 5-ig kell benyújtani az igazgatói irodá­ban. A kérvényre két pengő okmánybélyeget kell ragasztani. A kér­vény mellékletei: az összes középiskolai bizonyítványok, anya­könyvi kivonat, a helybelieknél orvosi bizonyítvány, hogy mint ren­des tanuló nem végezhette tanulmányait; a tanulmányokat meg­szakított tanuló köteles bizonyítványt hozni arról, hogy mi volt az elfoglaltsága a közbeneső időben. A kérvényben pontosan feltünte­tendő a vizsgázó tanuló és szüleinek pontos lakóhelye. Minden, a magánvizsgálatokra vonatkozó kérdésre válaszbélyeg mellékelése esetén szívesen válaszol az igazgatóság. Az 1938/39. iskolai évre a beíratásokat június hó 20 — 21-én és szeptember hó 1—2-án tartjuk délelőtt 9 — 12 óráig. A beíratási díj minden tanuló számára 16 P 50 f. Az első osztályba íratkozók hozzák magukkal értesítő könyvecskéjüket, a többiek pedig előző gimnáziumi bizonyítványukat. Szeptember hó 1-én és 2-án minden beírt tanuló köteles jelentkezni szülője vagy szállásadója kíséretében az osztályfőnök uraknál. A szeptemberi évkezdésre vonatkozó többi tudnivalókat idejében fogjuk közölni az igazgatói hirdetőtáblán. Iskolánk fegyelmi szabályai a tanulókat a nagyszünidőben is kötelezik. Az iskola igazgatósága a nyári szünetben hivatalos órát szerdán 11 — 12 óráig tart. Igazgatóság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom