Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1936

119 h) A tanulók az intézet egyesületi életében. A Mária-Kongregáció. Prézese: dr. Révai József, prefektusa: Lakos Endre VIII. o. t., I. asszistense Vízvári László VII. o. t., II. asszistense: Beke András VI. o. t. magisztere: Mahler György VIII. o. t., titkára: Bertók József VI. o. t., pénztárosa: Hertelendi György VIII. o. t., könyvtárosa: Singer Ferenc VII, o. t. volt. Konzultorok voltak: Dobó József, Kovács Mihály, Niedermayer Ferenc, Szécsi Ferenc és Talpai Béla. Kongregációnk működésében több rendbéli zökkenő követke­zett be. Az első zökkenőt a vezetésben bekövetkezett változás hozta. Ezt fokozta az a körülmény, hogy a fűtési idényben a virágzó szellemi foglalkozásból, meg a társasjátékokból összetevődő koló­niás foglalkozást, mivel egyetlen terem állt rendelkezésünkre, a leg­csekélyebbre kellett szorítanunk. így aztán az őszi hónapok 7 koló­niája, jórészt a felsősök elmaradása miatt, leolvadt kettőre. Az egyik Tarzicius, a később megalakított missziós kolónia Xav. Szt. Ferenc nevét viselte. Az utóbbinak megalakításával a missziós egyesület, mely 12 éves múltra tekinthet vissza, beszüntette önálló működését. Szerény könyvtárát magával vitte a Szt. Ferenc kolóniába. Kongregációnk a második osztálytól fölfelé apródokat is nevelt, akik közül 17-et május 6-án föl is avattunk 13 taggal együtt. Sze­retnők hinni, hogy a nagyobb fiúk elmaradásáért majd az ő lelkes életükben láthatjuk a kárpótlást. A magisztrátusi üléseket a szükséghez képest kedd délután, a litániát, általában szentbeszéddel, szombat délután tartottuk. Kongre­gációnk prefektusa volt a helyi kongregációk titkára, aki a decem­beri országos magisztrátusi értekezleten Szécsi Ferenc kolónia-veze­tővel kongregációnkat képviselte. Az utóbbi résztvett az országos diákkongregációs nagygyűlésen is. A kolóniák több-kisebb kirándulást tettek. Ezek közül május 16-án a Várostanyára rendezett kirándulás emelkedik ki, főképen azért, mert a tanyai lakosság számára egy vallásos-hazafias ünnepélyt is rendeztünk a következő műsorral: 1. Kongregációs himnusz. 2. Endrődi Sándor: Stella maris. Szav. Zimányi J. II. o. t., 3. Közös ének. 4. Endrődi S.: A celli búcsú. Szav. Nagy József II. o. t. 5. Beszédet mondott, a prézes. 6. Révffy: Bús magyarok imádkoznak 7. Vargha Gy.: Ébresztő. Szav. Dietrich Gábor II. o. t. 8. Ábrahám Gy. II. o. t. szóló-énekszáma. 9. Máriához. Szav. Rizinger Gy. II. o. t. Nyilvános ünnepélyünk március 14-én folyt le a következő műsorral: 1. A. Seybold : Weihnacht. Hegedűn előadta Szamosvölgyi Imre VII. o. t., zongorán kisérte Naszády József VII. o. t. 2. Mécs Lászlótól a Májusi legendát szavalta Renneczéder Béla VI o. t. 3. Beszédet mondott a prézes. 4. Correlli: Gavotte-Konzert. Előadta Naszády József VII. o. t. 5. „Az andocsi Máriához" c. verset előadta a szavaló­kórus. 6. Mozart: Phantasie XXIII. Előadta Láng László VI. o. t. 7. Sík S.: Hiszek. Szav. Nagy József II. o. t. 9. Ch. Dancla: Aire varié. Hegedűn előadta Horváth János V. o. t., zongorán kisérte Naszády József VII. o. t. Végül Szécsi Ferenc Reviczky Gy.-tól egy melodrámát szavalt, melyet Böröcz Endre VII. o. t. zongorajátéka és

Next

/
Oldalképek
Tartalom