Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1934

20 mond ez a csodálatos kép? Mit mond ez a kereszthordozó szent? Színházat játszik? Hatást akar kelteni? Elég ránézni, elég egy szavát hallani, hogy nem hatáskeltésről van itt szó, itt a lélek nyilatkozik meg. Nemcsak beszélni akart Krisztusról, élni akarta, amit Krisztus mondott, szenvedni akart vele. Az ur Jézus Krisztussal való egység élő szimbóluma: Csak akkor fogtok tudni az emberekre hatni, csak akkor lesztek apostolok és szentek, hogyha együtt fogtok élni Krisztussal, Szent Pál mondja a maga nagy bizonyosságával: Ha Krisztus fel nem támad, hiábavaló a mi prédikálásunk. Nos, ha Krisztus fel nem támad bennünk, a mi lelkünkben nem lesz élő, hiába való a mi prédikálásunk is. Hiábavaló apostolkodásunk, hiábavaló a mi prédikálásunk, imádságunk is, mert egyetlen dolog van, ami a lélekre hathat, és ez az élő Krisztus. Azért a harmadik tanítása Sz. Pompiliusnak a mi számunkra : együttélni Krisztussal és Krisztusból meríteni erőt. Istenem milyen gyönge az ember! Minél többet él, minél többet tapasztal valaki, annál jobban meg fog róla győződni, hogy milyen törékeny a mi erőnk, milyen könnyűek, milyen szalmaszál törékenyek leghatalmasabb gondolataink, legjobb elhatározásaink, legszebbet mutató erényeink. Hogy fújja el őket a szenvedély vihara, milyen nagyon nyomorultak és gyöngék vagyunk! Erő csak egy van: az élő Krisztus. Annyira vagy erős, amennyit megvalósítasz magadban az Úr Jézusból, amennyit élsz vele együtt. Vele együtt a kegyelemben. Itt a kegyelem patakja, a szentségek, csak inni kell belőlük. Itt az élő Krisztus, az Oltáriszentségben, hozzá kell járulni- Milyen jellemző és tanulságos, hogy ez a Sz. Pompilius, akinek olyan gyöngéd volt a szíve, aki úgy szerette a bold. Szűz Máriát, úgy terjesztette az olvasót, olyan nagy áhítattal ápolta Kai. Szt. József kultuszát: elsősorban és legfőkép mindig az Ur Jézusra nézett, belőle élt. Meghonosílja községében a Jézus Szentséges Szívének tisztelejét, a szentséglátogatás és szentségimádás életének középpontja. Éjszakákat töltött a szentség előtt. Persze, hogy erős volt, mikor állandóan érintkezett az erő forrásával, az élő Krisztussal. Ez a harmadik prédikációja Sz. Pompiliusnak számunkra. Apostolnak lenni, szeretetet irgalmasságot gyakorolni. Krisztussal együtt élni, milyen nagy szavak ! Gyerekeknek szólnak ezek? Nem inkább felnőtteknek? A legjobb esetben is nemcsak annyit jelentenek-e a mi számunkra, kérdezhetné közületek valaki, hogy majd egyszer, valamikor a messze jövőben ilyennek kell lennünk. Nem, fiúk! Azok közt a csodák közt, amelyeknek bizonysága mellett avatták szentté a mi szentünket, hallottátok a kedves hétesztendős spanyol gyermek esetét, aki a maga nagy betegségében, amikor már mindenestül halálán volt, háromnapos önkívület után akkor tért magához és akkor kezdett megéledni egyik pillanatról a másikra, amikor Sz. Pompilius ereklyéjét hozzáérintették. Jelkép, szimbólum ez a csoda! Akármilyen kisgyermek valaki — még ha csak hétesztendős is! —akármilyen betegségek gyötörtek valakit, ha még olyan szenvedélyek, bűnök és gyöngeségek is, akármilyen soká szunnyadóit, ha a vallás eleven lelkülete nélkül élt is, csak úgy máról-holnapra: ha hozzáérintjük a szent ereklyéjét, ha megérinti őt a szent példája és igaz tiszteletére törekszik, az egyik pillanatról a másikra feléledhet és feltámadhat benne az apostoli lelkület, a krisztusi lelkület.