Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1933

4 levelekben — újra meg újra ráutalnak a latin szállóigére: »Fugit íireparabiie tempus.« Ne ráncold bosszúsan homlokodat ennek az idézetnek az olvastára! Ha nincs myedre az, amit írok, vagy az a mód, ahogy írok, tedi' egyelőre félre, akár hetekre is (ejgyik-másik tanácsom helyes voltát különben is csak évek múlva fogod elismerni). Tudok várni. Még csak azt se hangoztatom, amit a jó görög államférfiú: »Ám üssetek, de hallgassatok meg!« Nem fontos, hogy most mindjárt nekiállsz-e a levelekben ajánlott napló-vezetésnek és nyelvtanulásnak, vagy pedig csak a jövő vakációban. Egy a fontos: eszmélj rá rögtön a vakáció jellem-nevelő értékére és kezdd meg rögtön (Szt. Ágoston elhatározásával: ->Nunc incipiam!«), vagy ha már elkezdted, folytasd az önnevelés elsőrendű munkáját. Kezdjük az abc-vel és próbáljuk végezni a szentek tudományával ! Arany János írja egy ifjúnak: „Előtted a küzdés, előtted a pálya. Az erőtlen csügged, az erős megállja. És tudod-e, az erő micsoda? Akarat! Mely előbb vagy utóbb, de diadalt arat." Egy modern költő szerint: »Keif föl mindennap erősebb akarattal, mint aminővel lefeküdtél.« Tanúid meg ezt! Talán legjobb lesz, ha legalább egyszer leírod magadnak egy »Florilegium«-ba, afféle gyüjtőfüzetbe, aztán ismételgesd többször a nap folyamán. Bejegyezheted mindjárt, ugyancsak az »akarat« címszó alá azt, amit mint tábori lelkész hallottam egy mohamedán kollegámtól (»imám«-nak mondják ők), hogy őneki, miko.- a bosnyákokkal Pesten szolgált, rendkívül imponált az a többször hallott mondás: »Mindent lehet, csak akarni kell!« Öt, az izlám fatalizmus béklyóiból ez az akadályt nem ismerő erős akarati elhatározás látása ragadta ki. Az, aki — mint a korán letört dekadens magyar költő mondogatta — egyet nem tud: akarni, nagyon, de nagyon helytelen úton jár a vakációban is. Sőt, a vakációban talán még inkább, mint a tanévben. Mert a szorosan előírt munka mégis csak leköti az ösztönök, vagy más elpuhító körülmények útján túlsúlyba igyekvő hangulati elemeket. De meg a környezet is viszi akárhányszor (Goethe mondja: > Du glaubst zu schieben und du wirst geschoben.«) Jaj annaü, aki a vakációban a magányosságot, a visszahúzódást, az ábrándozást, a naplopást vallja életcéljának! Magára marad az ifjúkor ezer problémájával és sok-sok kísértésével. Nem egyszer ismétlődik meg kicsiben a nagy eset: Hannibál, aki seregét átvezette az égbenyúló Alpokon, (Napoleon jelmondatát jegyezd meg: »El az útból az Alpokkal!«) az elpuhúit Capuában volt kénytelen látni, hogy a tétlenség elsorvasztotta azt a sereget, amelyet a megfeszített munka nem tudott leverni lábáról. Száz szónak is egy a vége: rút szibarita vázzá zülleszthet le a tétlenség. A vakációban félj a német költőnő aforizmájában kifejezett tapasztalati tény netáni bekövetkezésétől: »Olyan iramban süllyedhetsz, hogy valósággal azt hiszed, hogy röpülsz lefelé.« (»Du kannst so rasch sinken, dass du zufliegen meinst.«) Ha valaha szükséges egy elvszerűen és tervszerűen összeállított napirend, akkor a vakáció az. És ha valaha érvér.yesül egy fiún a latin mondásba sűrített igazság: »Serva ordinem et ordo servabit te«, hát az »aranyszabadság« napjaiban és hónapjaiban tartson rendet, napirendet a diák, hogy az is megtartsa őt a helyes úton. Mielőtt következő leveleimben erre részletes útmutatást adnék, jegyezd föl még Ebner-Eschenbach osztrák írónőnek következő mon-