Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1933

41 bit, nem fogod elérni soha az utóbbit. Ha nem engedelmeskedel az Úrnak, meg fog kínozni a szolga.« Nos ez a szolga, mint Prohászka mondja, — jó szolga, de igen kegyetlen zsarnok, ha valaki a nyakára ülteti. Helyezkedjetek bele — fiúk és leányok — az Úristen gondolataiba (»Nem hívott Ő minket tisztátalanságra, hanem szenítségre a mi Urunk jézus Krisztusban« 1. Thessz. 4. 7 ) és akkor helyeteken lesz a szívetek és eszetek, és meg fogjátok találni az egymással való érintkezésben a mai meglazult erkölcsi felfogás közepette is azt az erőt, mely a gyarló emberi akaratot megedzi, akár a fenyőszálfát, úgy, hogy a lagúnák városát, a világ csodáját, Velencét elbírja. Ha azonban ki van kezdve az a szálfa, sajnos, még önnön terhét se bírja meg. Vigyázzatok érintetlenségtekre! »Lélek szerint járjatok és a test kívánságait ne teljesítsétek!« (Qal. 5. 16.) Elolvasásra ajánlom Mécs Lászlónak: »Vannak nők;« és Sik Sándornak: »Asszonyok« című költeményét. — Elmélkedjetek gondolataikon! Jövőd. „A kémia fontos, az Úristen fontosabb," (A kairói egyetem felirata.) Kedves Ifjú! A klasszikus ókor egyik legtanulságosabb elbeszélésével kezdem a jövődről szóló levelemet. Ezt a gyönyörű parabolát Sokrates, az ókor legnagyobb pedagógusa, Prodikos szofistának az ajkaira adja. Jelen alakjában Xenophon tollából való (jórészt Némethy Géza fordításában). Szól pedig a következőképen: »Mikor Herakles gyermekkorából ifjú korába lépett, mikor már az ifjak önállóbakká válnak és megmutatják, vájjon életükben az erény útjára fognak-e térni, vagy a bűnére, kiment a magányba és ott leült, miközben azon tanakodott, melyik útra lépjen. Akkor úgy tünt fel neki, hogy két magas termetű nő lépett hozzá. Az egyik széptermetű és előkelő természetű, testét tisztaság fedte, szemeit szemérmetesség, megjelenését szerénység ékesítette, ruhája fehér volt. A másik pedig a kövérségig és lágyságig táplált, testbőre, hogy fehérebbnek és pirosabbnak tűnjön föl, ki volt pirosítva, önmagát nézegette, sőt azt is figyelte, vájjon őt nézegeti-e valaki. Amint Herakleshez közeledtek, ez az utóbbi megelőzte a másikat és így szólt Herakleshez: »Amint látom, Herakles, azon tűnődői, hogy melyik élet-útra lépj. Ha engem választasz társadnak, a legkellemesebb és legkényelmesebb úton foglak vezetni. Ami csak gyönyört nyújt, azt mind meg fogod ízlelni, a kellemetlenben pedig nem lesz részed... Ha pedig gyanúd ébredne föl valaha az iránt, hogy ez előbb-utóbb el talál fogyni, ne félj: nem kell testi-lelki munkával és fáradtsággal ezt megszerezned, hanem — föltéve, hogy nem válogatsz az eszközökben, — te fogod lefölözni azt, amiért mások fáradoztak;. Mert én párthíveimnek megadom az engedélyt arra, hogy mindent javukra fordítsanak,.« Herakles ennek hallatára ezt kérdezte: >Ö, nő, mi a te neved?« Ez pedig felelte: »Híveim Boldogságnak, elleneim pedig Bűnnek hívnak.« Ebben a pillanatban odaért a másik nő is és így szólt: »Én is eljöttein hozzád, Herakles; ismerem szüléidét és kiismertem természetedet, miközben nevelésedben közreműködtem. Mindennek alapján rémé-