Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1933

12 szála volt. Lekötik, megkötözik, bilincsbe verik, elveszik szabadsá­gát és vesztét okozzák, ha nem elég határozott és okos ahhoz, hogy a harangszóra, vagy az ébresztő hangjára kibontakozzék azokból az akaniternyesztő karokból, amelyek Morpheus utasítására álomországi alktódallal tartóztatják, marasztalják, hogy az ördög párnáján lus­tálkodva heverésszén. Prohászka írja az »Élővizek forrása« c. művé­be;': »Reggel, mihelyt öntudatunk visszatér, már az ébredés feleszmélő homályában keressünk Krisztus felé. Jézussal való eleven kapcsolatunk tisztuló tudatában kezdjük a napot. A lélek zavart, pókhálós reggel, tisztítsuk, tapogassuk, kapaszkodjunk! Eszmélésünk csikorgó kapuja, világosságunk első hasadása, Krisztusra nyíljon; ne bocsássuk el a pihentség első fehér galambját másfelé! Ó, milyen fontos a reggel! Mi­lyen élettermő az az első fogódzás! Mennyi lélekruevelés kell ahhoz, hogy a féltudatos ébredő lélek ne tévedjen tehetetlen, nyálkás napi aprólékosságok közé« »A tehetetlenség, mely a derengő öntudatra ráfekszik, talán egész délelőttödre, vagy napodra rányomja a maga kelletlen, unott, akaratgyöngeséget okozó bélyegét. Ellenben, ha az akarat ragadja mindjárt magához a gyeplőt, tailán csak egy kereszt­vetés és felülés, vagy (ami a legajánlatosabb ilyenkor), talpraugrás alakjában, akkor az ösztönösség, jóravaló restség, mint valami de­nevérhad a napsugár láttára, elkotródik a sötétség területére, ahová való. Egy angol író azt ajánlja, hogy öntudatunk derengésekor moz­gassuk erőteljesen kisujjunkat, majd a kezünket, mig egészen föl nem ébredtünk. Kezdd a napot egy akarati elhatározással: fölébredé­semkor fölkelek, kidörzsölöm szememből az álmosságot, öntudatos, napi teendőire gondoló felsőbbrendű ember leszek. Ha egy gróf az­zal költette fel magát inasával: »Gróf úr, önre ma fontos teendők vár­nak!«, hát Te is neveld rá lelkiismeretedet arra, hogy az alvással járó testiséget egy ilyen lelkiségre való utalással háttérbe szorítsd. Jó ilyenkor mindjárt rázendíteni a közismert egyházi énekre: »Midőn fölébredek, e szókra gerjedek: Dicsértessék a Jézus Krisztus!,« Ha különös álmod volt is (ki tehető felelőssé álomképeidért, amelyek­piszkos színű felhők módjára suhannak el még a legtisztább vizű tó felszíne fölött is!), ez a dallam egy-kettőre el tudja riasztani az éj­szaka összes rémképeit (noctium phantasmata — mondja az egyház imája) Egyébként, ha álmaid emléke itt-ott kisértene is, ne törődf­jél vele' »Träume sind Schäume.« Az álomkép eloszlik,mint a buborék. A napirendszerű foglalkozás »kiveri a fejünkből az áímot« így is, úgy is. Az, aki megszokja az önfegyelmezést, ezeket a denevéreket el tudja hessegetni. Hidd el, ha erősen felteszem magamban, hogy ötkor kelek, fel tudok pontosan ébredni a jelzett időre. »Mindent lehet, csak akar­ni kell!« — ismétlem újra. Minthogy a Morpheus karjaiból való ki­bontakozás nem szokott könnyű dolog lenni, egy-két tanács a jó­szándék keresztülvitelére bizonyára elkel. Az első és egyúttal, a leg­fontosabb az, hogy már előző este fölteszed magadban, hogy nem fogsz az ördög párnáján heverni. A félálomnak a Te korodban nem egy kísértése lehet a szervezet részéről, mely ilyenkor kipihenten egy-ket­tőre gúzsba kötheti az ösztönösség segítségével a lelkiséget. Nem ajánlom semmiféle okból, semmiféle céllal a heverészést. Nyáron kü­lönben is ezer csodát tár fel reggel az ébredő természet, a madár­hangversenytől a harmatos fűszálig. Ezt a szín- és hangcsodát esik

Next

/
Oldalképek
Tartalom