Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1932

36 tegcs imádása. Ez utóbbi a nemzetköziség visszahatásaként jelentkezik és kinövéseitől az iskolát megtisztítani komoly nevelői feladat, de távolról sem olyan nehéz, mint a nemzetköziség mételyével szemben való védelemnek a megadása. Ebben a tekintetben abban a hitben sem ringathatjuk magunkat, hogy már túl estünk a bajon. Tizennégy esztendővel ezelőtt a bolsevizmus nálunk csak politikai probléma volt és a nagyok ügye, ma a fiatalságé is, és pedagógiai problémává nőtt. Mint ilyenről, azt sem mondhatjuk, hogy szünőben van. Hiszen tavaly még csak a fertőzésnek inkább kitett fővárosi iskolákban jelentkezett, az idén már a vidéken is felütötte fejét. És ezzel a rémmel szemben egy iskola sem érezheti magát biztonságban. Ha mégis megtenné, túlbecsülné erejét. Ebben a nevelők lelkiismeretét csak a felfokozott éberség és a helyes hazaszeretetre való nevelés minden eszközének apostoli buzgóságtól áthatott alkalmazása nyugtathatja meg. Mindezek tudatában a magyar piarista iskolák ősi hagyományát: a hazafias érzésre való nevelést időkkövetelte gondossággal és oda* adással végeztük. Iskolai ünnepségeink is ennek szolgálatában állottak. Október 6-án megemlékeztünk az aradi vértanúkról, márc. 15-én a márciusi eszményekről. Kegyelettel adóztunk nagyjaink: Dugonics András, Arany János és Gárdonyi Qéza emlékének. Kifejezést adtunk a magyar fájdalomnak, amikor elvesztettük hazánk két nagy fiát: Klebeisberg Kunó és Apponyi Albert grófot. Abban a meggyőződésben, hogy a legnagyobb nevelő a példa, különös gonddal ápoltuk a hősök emlékezetét és a maga egészében érvényt szereztünk a nm. VKM. 34.500/1932. V. sz. rendeletének. A világháborúban elesett hősök tiszteletének jegyében folyt le az önképzőkör évzáró ünnepsége is, amelyen dr. Gróf Árpád kormányfőtanácsos úr Őméltósága, a szegedi Piarista Diákszövetség alelnöke, közvetlenségével is megragadó beszéd kíséretében adta át az intézet igazgatójának hősi halált halt osztálytársuk márvány emléktábláját. Faji összetartozandóság érzésének ápolására megemlékeztünk a finn testvériségről és a boldogabb magyar Jövőt gondoztuk, amikor sürgettük tanítványainkban a józan takarékosságot, a hazai termékek pártolását és a Magyar Könyv megbecsülését. 7. A szülőkkel való érintkezés. Régi hagyományuk a piarista iskoláknak, hogy nevelőoktatói feladatukat a szülőkkel karöltve igyekszenek megoldani így teljesen érthető abbeli törekvésünk, hogy a szülőknek az iskola ügyei iránt való érdeklődését felébresszük és ébren is tartsuk,. A megtartott nyilvános ünnepségek ezt szolgálták; a szülői értekezletek tervszerűen ezen törekvésünk jegyében rendeződtek; a hetenkint megtartott fogadó órák lehetővé tették a tanár és a szülő közvetlen érintkezését, még kisebb jelentőségű ügyek elintézésére is; az Igazolókönyvecskének a használata 'pedig szinte állandósította, mindennapivá tette a szülői háznak és az iskolának egymásközti kapcsolatát. Nem volt a tanulói életnek olyan megnyilatkozása, melyről, — ha szükséges volt — a legrövidebb és legegyszerűbb úton: az Igazolókönyvecskével egymást ne értesíthették volna a szülő és a tanár. Ezért érthetetlen az az ellenszenv, melyet a szülők nem ritkán tanúsítanak az Igazolókönyvecskével és tanári értesítésekkel szemben. Már a fogadó órák látogatottsága amellett szól, hogy az érintkezésnek ez a formája kedvesebb a szülőknek. Időpontjukban azonban kívánatos lenne némi módosulás. A meglévő állapot az, hogy az ellenőrző és osztályozó kon-