Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1932

31 Tárgyainak az előírt tankönyvbe foglalt anyaga dióhéjba szorított anyag volt; nem is alkalmazkodott ehhez, hanem az anyagot széleskörű tudásának tárházából kibővítve tárta hallgatói elé. Ez volt az oka, hogy a kevés számú órák mellett a feleltetésre ideje alig maradt, de ez nem volt előtte fontos, mert tanítványai tudását nem kizárólag feleleteikből, hanem füzetekre terjedő írásbeli dolgozataik alapján bírálta el és értékelte. Csak az ő módszerével érhette el azt, hogy a magyar irodalom fénykorának költőit, Vörösmartyt, Aranyt és Petőfit, ezek műveit minden ízében boncolgassa, azok utolérhetetlen szépségeire reá mutasson, azokat forma, tartalom, költői lendület, kortársaikra és a következő nemzedékre gyakorolt hatás nézőpontjából megvilágítsa, s ezzel tanítványaiban a magyar klasszikus költői müvek szeretetét felkötse, öregbítse és elmélyítse s így hasson tanítványai lelkületére, mert szavai szerint: ki a költészetet szereti, rossz ember nem lehet. ^ S nem csoda, hogy olyan egyénnek, mint ő volt, akit életnyilvánulásai ezer oldalról lekötötték, nem maradt szabad ideje a szórakozásra. Szegeden a rendházból évekig ki nem mozdult, sétáit is a rendház folyosóján végezte. ( Mikor pedig Temesvárra került, elfoglaltsága még tágabb körű lett. A Miasszonyunkról nevezett Temesvár-józsefvárosi felsőleányiskolábau 18 évig tanított, s ebből 11 éven át igazgatóként is működött.. A temesvári ütött-kopott piarista rendház boltíves folyosóján sétáltálgatva fogant meg benne az új gimnázium és rendház építésének gondolata, mely addig sarkalta, míg az ő elgondolása alapján Temesvár nagynevű polgármestere, Telbisz Károly által készített terv szerint végre 1909-ben elkészült az új templommal együtt az új rendház és gimnázium. ( Munkatársai Telbisz Károly polgármester és Szarnék György igazgató-házfőnök elköltöztek mellőle, ő maradt utolsónak. Csendesen, zajtalanul dolgozott tovább, rendíthetetlen kitartással és mélységes optimizmussal törekedett Temesvár városának nem magyar ajkú lakosságát gyermekeik útján magyarrá tenni. Meg kellett érnie, hogy szeretett magyar hazájának ez az egyik gyöngyszeme is idegen horda rabigájában görnyedjen, de az Isten igazságába és a magyarság őserejébe vetett hite csüggedni nem hagyta, s haláláig reménykedve mondogatta, hogy lesz még újra ünnep Magyarországon. Ez a tépelődés hazája sorsán kétségkívül közelebb hozta beteg szíve utolsó dobbanásának idejét. Amilyen szerény és visszavonult volt élete, olyan szelid volt elmúlása is. 1923. március 18-án reggel gyengének érezte magát, ágyban maradt; az orvos lassúnak találta szívműködését. A napot nyugodtan töltötte, este mély álomba merült, s éjfél előtt a gyenge szív megszűnt .működni, a csupa szív emberét a szíve vitte el az élők sorából, halhatatlan lelkét az Isten trónusa elé. < A rügyfakasztó tavasznak volt ő az első hulló virága. Még a nagy lelkek számára is kimért földi útja véget ért, porhüvelye elnyerte a megnyugvással várt síri békét. A jóság, a tiszta lélek, a nemes érzés, az áldozatkészség, a szeretet,