Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1932
11 Mivel a művészi alkotó tevékenység a legbensőbb átélés eredménye, szükségkép a faji Jéleknek is meg kell benne mutatkozni. Ahhoz a művészi tartalomhoz tehát, melyet a világnézet és a belőle származó emberideál és misztikus természetszemlélet tölt ki, hozzájárulnak a faji jegyek. Az egyéniség itt még nem jut szóhoz, mert itt is, mint a görögöknél, a művészet világnézeti tartalma annyira mélyen él a tömeglélekben, hogy formái is a közösségben gyökereznek. Ez eredményezi a művészi nyelv azon közérthetőségét, melynek áttörésére az egyén akarata elégtelen. Az egyén feladata itt még csak az leheti hogy a közösség által kialakított formát minél tökéletesebben adja. Ha újat hoz is, csak annak szelleméből következhetik. A keresztény művészet elindulásánál a fajok közötti egymásra hatás kikerülhetetlen volt. Tudatos faji törekvés nincs is ebben az időben, sőt a minták másolása a művészetek valamennyi ágában szokásos volt, éppúgy a mestereknek különböző, egész távoleső országokba való meghívása is. Érthető tehát, hogy a bizánci művészet, amely formáiban korán kijegecesedett és technikájában kifinomult, érezteti hatását nemcsak nyugaton és északon, hanem Itáliában is. Faji szempontból nézve a bizánci művészetben sem a görög faj művészi alapérzését találjuk kizárólag, hanem jórészben a keleti népekét. A klasszikus görög és római művészetben erősen jelentkezik még a térbeliség és festőiség érzése, amellyel szemben a bizánci úgy a mozaikban, mint a domborműben erősen síkszerű és stilizált. Ezt nem indokolja a mozaiktechnika, mert hiszen az antik mozaik (pl. az issosi csata) erős térbeli hatást mutat; de az ókeresztény római eredetű mozaikok is, midőn még Itáliát nem özönlik el a bizánci mozaikmesterek, szintén megőrzik térbeliségüket és festői feloldottságukat (a római S. Pudentiana apszisz-mozaikja; a ravennai Galla Piacidia >Jó Pásztora«). A bizánci mozaik síkszerűsége és stilizáltsága eszünkbe juttatja a kisázsiai ábrázolásokat. A centrális templom alaprajza és keleti ősformái a kupola és boltív, a lapos díszítésű vállkövek vagy a sematizáló és geometrizáló építészeti ornamentika szintén nem a görög fajiság megnyilatkozásai. A -faii érzés nyugaton és északon az építészetben mutatkozik meg legelőször. Egymástól eltérő szerkezeti módosulások jelentkeznek, a kölcsönvett keleti és antik formák kezdenek veszíteni szabatosságuk ból provinciálisakká válnak, faji ősformákkal szaporodnak. A nyugat és észak az épületet mint tömeget, mint egységes súlyt fogja fel. Az olasz építészet hangsúlyozza a nemes proporciót és a határozott, világos szerkezeti formákat. A gótikában, mely a francia szellem alkotása, szintén a faji értelmezést látjuk minden népnél, amely azt átvette, A monumentális szobrászat és festészet is mind több faji sajátságot vesz fel, amit a témakör kibővülése is magával hoz. Liturgikus tárgyú vagy minisztériumokból átvett jelenetekkel, hazai szentek ábrázolásával, melyekhez már nem lehetett a másolati anyagot mintául használni, mind gyakrabban találkozunk. Ennek eredménye, hogy Itáliában jelentkezik először a kollektiv formák egyéni értelmezése (Cimabue, Giotto) s a szobrászat és festészet is itt válnak leghamarabb öncélúvá. A franciáknál találkozunk legkorábban tudatos formai tökéletességre való törekvéssel, amely a formák finomsága, és a vonalak harmóniája mellett szem előtt tartja a reális ábrázolást s így kötetlen marad. Ez az irányzat végigvonul az egész francia művészetben és ke-