Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1932

9 sülését lehetetlenné teszik, szolgál harmonikus kiegészítésül a gazdag ornamentika. Alárendelve mindezeket az egységes építészeti hatásnak, a székesegyház szimbolikus kifejezője lesz annak a gondolatnak, hogy a templom »Isten földi országa«, a »civitas Dei«, ahol minden teremtmény Isten örök tervének végrehajtója. Ugyanezt a szimbolumot szolgálja a keresztalakú alaprajza is. A templom hangulata a középkori ember misztikus alapérzését tükrözteti. A román templom erőt, belső egyensúlyt, csendes derűt fejez ki, a gótika a maga áttörtségével és fölfelé irányuló vonalaival a lélek magasba szárnyalását. A belső térkiképzés hajóival, fülke- és oszloprendszerével s a nyílások által létrehozott világítási effektusaival alkalmas hangulatot teremt az áhítatkeltésre. A keresztény ábrázoló művészet tárgyköréből a hozzájuk kapcsolódó tartalomról és expresszív törekvéséről már az előbbiekben szó volt, de hogy a formának a tartalommal való kauzális kapcsolata nyilvánvalóvá váljék, figyelembe kell venni a középkori ember természetszemléletét és emberideálját. A középkor 'természetszemlélete misztikus, azaz az isteni kinyilatkoztatás adatain és a filozófia megállapításain alapul, melyet már az V. és VI. sz.-ban sz. Ágoston és Ps. Dionysios fejeztek ki. A hitből élő középkori ember, mint mindent, úgy ezt a kérdést is a hit fénykörébe vonja. Istent és a természetet oksági és szimbolikus kapcsokkal fűzi egybe, a teremtett világot, mint egészet vizsgálja és abban a lényeget keresi; tehát a részletek analitikus szemléletmódjától eltekint. A világban Isten maga mutatkozik meg, még pedig nem csak mint végső ok, mint gondviselő, hanem a természeti formák és jelenségek szépségében is. »0 az égnek, földnek, minden teremtett lénynek a pompája, ü az élet, akiben minden él.« Számára a természet állandó isteni kinyilatkoztatás. »Az egész természet Isten láthatatlanságával van bevonva... Ezért kell nekünk a szent jelképeket, szimbólumokat ésszel áthatni... mert ezek eredeti és kifejezett jelei az isteni dolgoknak és világos képei titkos és természetfeletti jelenségeknek«. (Ps. Dionysios.) Tehát ezekhez a jelekhez, azaz a természeti formákhoz egv-egy érzékfölötti jelentés állandó kapcsolata járul. Ez úton a középkori ember Isten megismeréséhez jut közelebb, viszont a középkori művészet a természeti formák, mint jelképek ábrázolása által Istent akarja kifejezni, Isten megismerését célozza. így jön létre a középkori művészet egyik kifejező eszköze a jelképes ábrázolás, Ezért látjjuk a katedrálisokon és egyéb épületeken, használati tárgyakon a szimbolikus ábrázolások sokaságát; ezzel hirdeti, hogy minden dolognak transzcendentális kapcsolata van, s ez a kapcsolat adja meg értékét és szépségét. »Ha a teremtmény velünk egyenrangú, vagy nálunk alsóbbrendű, az alsóbbrendüt használnunk kell Istenre vonatkoztatva, az egyenrangút élveznünk, de Istenben« (sz. Ágoston). Ez azt jelenti, hogy a dolgok értékei nem önmagukban rejlenek, hanem Istennel való viszonyukban; a művészetre értelmezve pedig: a teremtett forma nem önmagáért szép, hanem azért az érzelemért, amelyet Istenre mutatva, mint szimbólum kelt. Ennek kifejezéséhez nein feltétlenül szükséges a formák és jelenségek érzéki alapon való megfigyelése, elég a természeti forma fogalmi megjelölése is, mert nem a látható világ szépségét akarja ábrázolni, hanem kifejezni az abban megnyilvánuló eszmei szépet. A klasszikus ember-ideált kifejezi a közismert mondás: ép testben