Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1929

Benke Imrét, Hantos Lőrincet Vácra, Kovács Lászlót Sátoraljaújhelyre és Kolla Jánost Magyaróvárra. Helyükbe rendelte, a rend román tarto­mányából átvett Czimmermann Pált, továbbá Preszeller Ferencet Vácról, dr. Kiss Mártont Kecskemétről, Neuberger Józsefet Sátoraljaújhelyről, dr. Nádas Zoltánt Debrecenből és dr. Zányi Lászlót a rend budapesti tanárképző intézetéből. 3. Hivatalos látogatások. Dr. Glattfelder Gyula megyés püspök úr dec. 18-án meghallgalta a VIII. oszt. tanulók hittanóráját és elnökölt az évvégi összefoglalásokon. Püspök urunk atyai jóságát érezte az intézet akkor is, amikor ismételten résztveit tanítványaink gyóntatáséban, meg­jelent ünnepélyeinken, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén pedig fel­vette Kongregációnk új tagjait. 1929. évi augusztus hó 6-án a Kormányzó Úr Őfőméltósága vég­legesen dr. Kaufmann Györgyöt, a szegedi állami Klauzál Gábor reál­gimnázium igazgatóját állította tankerületünk élére. A kinevezést őszinte örömmel fogadia az egész tankerület, mert mindenki tudla, hogy az új főigazgatóban a magyar középiskola arra termelt vezelő egyéniséghez jutott, a tanárvilág pedig igazságos, de melegérzésű elöljárót kapott. Dr. Kaufmann György, tanker, kir. főigazgató ezévi hivatalos látogatását január 27., 28., 29., 31., február 1., 2., 3. és 4. napjain végezte. Tapasztalatait febr. 5-én megtartott főigazgatói értekezleten közölle a tanári karral. Ezen a helyen veszünk búcsút a kerület volt főigazgatójától, dr. Lippay Györgytől. A hála őszinte érzelmeivel tesszük azt, mert a nyu­galomba vonult elöljárónk pedagógiai irányításának vezérelvei immár ma­radandó ériékévé váltak intézetünknek. Fáradozásét a nyugalom meg­elégedett éveinek hosszú sorával jutalmazza az Eg! Junius 2-án meglátogatta intézetünket dr. Banner János, szegedi egyetemi nyilv. rendk. tanár, mint a gyorsírásnak az Orsz. Közoktatási Tanács állal kiküldölt szakértője. Jún. 12. és 13. napján megtartott hittani összefoglalásokon dr. Henny Ferenc, szőregi esperes plébános elnökölt, mint a beteg Várhelyi József, prelátus-plébános és püspöki biztosnak főpásztorilag kiküldölt helyettese. 4. Valláserkölcsi és hazafias nevelés. Az 1924. évi XI. tc. a közép­iskola feladatává teszi, hogy a tanulót vallásos alapon erkölcsös pol­gárrá nevelje, hazafias szellemben magasabb általános műveltséghez juttassa és a felsőbb tanulmányokhoz szükséges szellemi munkára ké­pessé tegye. A magyar kulturpolilika ezzel szentesítette a piarista isko­lák ősi hagyományát: a valláserkölcsi érzésnek és a haza szereletének odaadó ápolását. Ezért felhasználtunk minden eszközt, amely alkalmas a valláserkölcsi érzés elmélyítésére és az igazi hazaszeretetnek növelésére. Az egyház parancsainak szellemében megültük az egyház ünnepeit és a vasárnapokat. Ilyenkor tanítványaink részlvettek a közös szenlmisén és három csoportban hallgatlak szentbeszédet. Az év enyhébb hónapjaiban hétköznapokon is szentmisével kezdődött az iskolai munka. Gondosan

Next

/
Oldalképek
Tartalom