Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1927

7 Itália érdekében egyesülni, egy nagy szövetségben kell tömörülni Olasz­ország minden fiának s minden küzdelemre s áldozatra készen kell lenni a haza érdekében. Ez az eszme nemcsak teljesen áthatotta az olasz haza fiait, hanem a láthatatlan egység erkölcsi, széttéphetetlen kötelé­keivel fűzte szent testvériségbe őket még akkor, mikor az olasz egység fizikai, tényleges megvalÖM'ására gondolni sem lehetett. Ez az eszme lelt az olasz politikának irányítója, ennek szolgálatába kellett szegődni kor­mányoknak, államférfiaknak, sőt a fejedelmi udvaroknak is, mert ez az eszme akkora erkölcsi erőknek a tiszta hazafiság tüzében történt egybe­olvadását és oly tiszta, ideális célnak megvalósulásra való beállítását jelentette, hogy érvényesülését meggátolni nem lehetett. A társadalom összes erőit e cél érdekébe állította be s ezáltal képes lelt megszabni a kormányok külpolitikájának irányát s háttérbe szorítani minden más érdeket. Az irredenták szövetsége áldozatokra való minden tekintet nélkül küzd a magasztos eszme megvalósulásáért, szembeszáll az osztrák bör­tönök iszonyataival, a halállal; nagytehetségű, elszánt akaratú vezéreket is talál, mint Garibaldi, Cavour és mások, akiknek vezetése alatt diadalát lázas, megfeszített munkával készíti elő s a külpolitikai helyzet kedve­zőre fordu'tával temérdek vér és küzdelem árán meg is valósítja. Az irredentizmus neve bár új, de maguk az eszmék, a törekvések: az elnyomó hatalom iránti gyűlölet, az idegen hódító rabigája alatt szenvedő honfitárs iránti részvét és szeretet, az elszakított hazai tájak iránti kimondhatatlan sóvárgás, a honfibánat, a minden áldozatra kész tettvágy, a harag és elkeseredés, amelyeket ez a név egységbe foglal, nem újak a magyar történelemben; 1526 óta, amikor Magyarország egy­sége szétszakadt, a magyarság minden törekvése, minden cseledete az ország egységének helyreállítására irányult és még az akkori társadalmi berendezkedés és rendi széttagoltság mellett is áthatolta nemcsak a kiváltságos nemesi osztályt, hanem a szegény, tanulatlan, alávetett hely­zetben élő jobbágyságot is Magyarnak érezte és vallotta ez magát a a török hódoltsági területen is és ha egyebet nem is tehetett az egység helyreállítása érdekében, de adóját önkényt, kényszerítés nélkül befizette a királyi kincstárba is, bár a török számára is volt fizetnivalója elég. A szétrongyolt haza kétségbeejtő állapota már a 16. században megihleti a magyar lyra és elbeszélő költészet legelső művelőit. Balassi Bálint dalaiban ugyanaz a kesergő honfibánat s ugyanaz a minden áldozatra kész honszeretet szólal meg, mint mostani lyrikusainknál : „Oh szegény megromlott s elfogyott magyar nép Vitézséggel, névvel, hirrel vagy igen szép Kár, hogy tartató! úgy, mint senyvedendő kép Előmeneteledre nincs egy úlad is ép.

Next

/
Oldalképek
Tartalom