Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1927

BEVEZETÉS. Kedves tanulóifjak! Az országunkat — eme vérrel szerzett, nehéz századokon át szenvedéssel, küzdelemmel megtartott és újra, meg újra megváltott szent örökségünket — megcsonkító, gyászos Irianoni békeszerződés elismerésének kierőszakolása óla egy vágy, egy óhajlás tölti el minden hazáját szerető, öntudatos magyar ember lelkét: visszaszerezni bármi áron elrabolt drága országrészeinket, amelyeknek siratására nincs elég könynyünk; helyreállítani az imádott haza egységét; küzdeni, szenvedni s ha kell meghalni, ha úgy kivánja a felséges cél, amelynél nagyobbat, felemelőbbet az emberi lélek nem tűzhet ki maga elé. A trianoni gyilkos béke által a lelkűnkön ütött sebek az évek múlásával egyre mélyebbek és égetőbbek lesznek, amint a megoperált beteg is csak később érzi a szétvágott izmok és idegek metsző fájdalmát. A trianoni béke kierőszakolásakor csodálkozva és meglepődve állapították meg az akkoriban nálunk tartózkodó idegenek, hogy a legnagyobb nemzeti tragédiák ezen egyike nem vál-totta ki a rettenetesen sujlott magyarság lelkéből a fájdalom, a bánat és kétségbeesés megnyilvánulásónak azon fokát, amelye a veszteséghez mérten várni lehetett volna. Pedig könnyen megmagyarázható ez a szokatlannak látszó jelenség! Nemzetünk lelkülete nem Hajlik a thealrális érzelmi kitörésekre. De csalódna, aki ebből a hazafias érzés hiányára, fatalizmusra vagy reménytelenségre következtetne. Népünk az ő gyászát némán, férfiasan, méltósággal viseli; nem tüntet azzal. Befelé gyászol, de éppen ezért szivét erősebben megmarkolja a veszteség, a fájdalom, hiszen a befe'é elsírt könnyek a legfájóbbak. Mi nagyon jól tudjuk, hogy azon a rettenetes napon gyászolt minden magyar ember s a komor férfiak dacos tartásából, a gyászruhás nők hangtalan szomorúságából nagyon jól ki lehetett olvasni, hogy a történelmi tragédiák egyik legnagyobbika zúdult szerencsétlen országunkra, nemzetünkre. Másrészt viszont a békeszerződésnek minden képzeletet felülhaladóan brutális, igazságtalan, történelmi jogot, nemzetiségi elvet lábbal tipró, gyűlölettől szikrázó rendelkezései, az ország kétharmad részének, Magyarország történelmileg s közgazdaságilag legfontosabb vidékeinek lekapcsolása, nemzetünk koldussá tétele, legszebb, legrégibb s legmagyarabb városainkkal együtt majdnem négy milliónyi magyarság elszakítása a nemzet testétől annyira hihetetlennek, elképzelhetetlennek látszott, hogy nehéz volt hinni ennek a békének maradandóságában. De amint múlnak az évek, a veszteség minden nappal fájóbb s elviselhetetlenebb Látnunk kell, hogy a győzők országunk elszakított részein mindjobban berendezkednek, a bennünket körülzáró és fojtogató