Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1926

6 temetett csontjai élte fogytáig nem engedték nyugodni a legnagyobb magyar katonátf költőt és hadvezért, gróf Zrínyi Miklóst. De nemcsak a kardforgató magyar katona alakja emelkedik eszményi magaslatra könnytől fátyolos szemeink előtt, amelyekkel a zivataros, homályba vesző múltba visszatekintünk. A földhöz ragadt, nagyon gyakran éhenhalással küzdő jobbágy nemcsak török földesurainak fizeti meg a rettentő adókat, harácsot és sarcot, hanem a királyi Magyarország tisztviselőinek is, jóllehet nem egy esetben azok nem is laktak a hódoltság területén. A török hadsereg vezérkara, a világbirodalmat kormányzó tisztviselők színe-java : a pasák, bégek, nagyvezérek, multik és kádik a Balkán félsziget meghódított népeinek renegátjaiból kerültek ki. Nekünk — Istennek hála — ez a szomorú dicsőség nem jutott osztályrészül. Csak elvétve, nagyritkán hallunk olyan magyarról, aki megtagadta vallását, nemzetiségét és mohamedán lett. S ha rettentő kényszerhelyzetében egyik-másik meg is tette ezt a szomorú lépést, a viszonyok változáséval első dolga volt visszatérni ősei hitére úgy, hogy a török mór később el sem fogadta magyar ember áttérését, mert nem volt köszönöt benne. Köztudomásu dolog, hogy a janicsárok nagyszerű hadtestének vitézeit az elrabolt vagy adóban elvett keresztény gyermekekből nevelték fel. Magyar földön ez a szokás nem tudott gyökeret verni. Mert nem bírt a török olyan módot kieszelni, amellyel a magyar gyermek lelkéből kiölje végkép a faji érzést s elnyomó hatalmának vak eszközévé tegye. Az ősi alkotmányhoz, a nemzeti közösséghez, a fennálló törvényekhez való eme példátlanul szívós ragaszkodáson, nemzetünk, magyar népünk roppant erkölcsi, ellenálló erején meg kellett törnie a török hatalom mérhetetlen anyagi erejének és a 16. 17. század magyarsága tengervér, szenvedés és mérhetetlen áldozat árán hazája területét elpusztulva ugyan, de csonkitatlan történelmi határai között hagyta hátra az utókornak. Ez a szent magyar föld, a mult idők rettentő harcaiból annyi vér és küzdelem, szenvedés és lemondás árán átmentett drága örökségünk a világháború befejeztével — a magyarság példátlan katonai teljesítményei dacára —- darabokra szakadt és kétharmadrésze idegen hódítók méltatlan kezeibe került. Ezzel ránkszakadt ezeresztendős állami létünk legnagyobb katasztrófája, amely Mohácsot is túlszárnyalja : sír szélére került nemzetünk. Mi fog bennünket fentartani, a kétségbeeséstől megóvni, a megpróbáltatások elviselésére képessé tenni? A soha meg nem szűnő emlékezés arra, hogy szörnyű bukásunkat jórészt mi magunk okoztuk! Erőt fognak adni ezeréves történelmünk nagy tanúságai. Ez a dicsőséges történetem megtanít arra, hogy ez a nemzet nagy volt nagyon sokszor a jólét és hatalom magas fokán, de legnagyobb volt