Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1925

8 kettőség vádló súlya alatt, melyet Herczeg Ferencünk így foglalt össze; „A legnagyobb magyar áthidalta a halottak fekete folyóját. Hidat épített az alvilágba és napfényre hozott egy egész eltemetett nemzetet. Vissza­hozta a hét magyar törzset, vissza a régi dicsőséget, melynek híre már veszendőben volt, visszahozta a föld alól a magyar vitézségei, a magyar dalt, a magyar munkabírást és a magyar duhajságot. Megmenteit a rothadástól mindent, ami szép, nagy és haszontalan voll a nemzet életé­ben." De míg fölneszelünk ezen sajátságos panegirisz hangjaira, ne hagyjuk el a nagycenki kriptát imádság nélkül. Ne kérjünk most minden­napi kenyeret, hanem imádkozzunk Széchenyi nyelvén: Töltsd el Minden­ható Istenem szívemet angyali tiszta szeretettel irántad, hazám, ember­társaim és honfitársaim iránt- Végy magadhoz, ha ezentúl hazámnak és az emberiségnek haszontalan tagja lennék, de tartsd meg életemet, ha valami jót tehetek még. Ugy legyen ! II. A tanán testület és működési kore. 1. Hatóságok. Az intézet fenntartója Szeged szab. kir. város Tanulmányi tekin­tetben iskolánk a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium és a szegedi tank. kir. főigazgatóság vezetése alatt áll. Vallás- és közoktatás­ügyi miniszter: dr. gróf Klebesberg Kunó. A minisztérium középiskolai ügyosztályának főnöke: dr. Vajdinger Gyula min. tanácsos. A szegedi tankerület főigazgatója, dr. Lippay György. A kegyes-tanítórend főnöke : dr, Hám Antal. Rendi tanulmányi felügyelő : dr, Lóky Béla. 2. Tanári testület. a.) Igazgatóság: Prelogg József c. kir. főigazgató, gimn. igazgató. Szaktárgyai a magyar és német nyelv. Tanította a német nyelvet a VIII. osztályban, heti 3 órában Tanári éveinek száma : 28. (1926. június 5-től betegség miall ideiglenes szabadságon.) Kiss István rendes tanár, igazgatóhelyettes, tanárértekezleti jegyző a tanári könyvtár gondozója, a VII- oszt. főnöke. Szaktárgyai a magyar és latin nyelv. Tanította a vallástant és természetrajzot a II. A., a magyar nyelvet a II B. és VII., a latin nyelvet a VII. osztályban, heti 16 órában. Tanári éveinek száma : 23. b) A tanári testület nyugalmazott tagjai: Fekete Ipoly rendes tanár; nyugalomba ment 1920. évben 36 évi működés után. ebből Szegeden töltölt 29 évet. Timina Ödön vil. testnevelési rendes tanár; nyugalomba ment 1920. évben. 34 évi szegedi működés után.

Next

/
Oldalképek
Tartalom