Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1924

6 érdemet és jutalmazza azt. De köszönetemet kell, hogy kifejezzem Magyarország vallás- és közoktatásügyi miniszterének, dr. gróf Klebelsberg Kunónak is, aki nagy reformjaival, számottevő alkotásaival Eötvös József és Trefort Ágost neve után írja be nevét a magyar közművelődés történetébe. Ezek a nagyok, akik hivatottak széles körben tekinteni és jutalmazni, megtalálták benne azt az embert, aki méltó a jutalomra és aki előtt én is, a magam csekélysége nevében is meghajtom a zászlót. És a főigazgató után szóljon most az iskolatárs, szóljon a jobarát is. Éppen 40 esztendeje annak, hogy ennek az iskolának küszöbét átléptem, velem együtt a jubiláns is. Hat éven keresztül voltam ennek az intézetnek a növendéke, 34 éve tehát annak, hogy én tőle elváltam. És — mélyen tisztelt ünneplő közönség, — ez a 34 év olyan idő, amely mindent próbára tesz, ami talmi, és mindent kifényesít, ami valódi. És én úgy érzem most, amikor a legnagyobb nyilvánosság előtt szólok, hogy az a barátság, amely az iskola padjaiban kezdődött, él ma is a lélekben változatlanul, él igazán, él bensőségesen. Mi ennek az oka ? Ha az csak múló lett volna, ha az csak csekélységen épült volna fel, régen el kellett volna mosódnia. De a mi barátságunknak erkölcsi alapja, nemes alapja van s ez a barátság nem vész el soha. Az én barátságom, az intézet ünnepelt fejéhez kapcsoló barátságom nem pusztult el. Ennek oka az, hogy először is olyan bensőségessé fejlődött itt az iskola szerető kebelén és azonfelül az érett férfikorban is egyaránt, másrészt azt az eszmék és az iskolának a szeretete fenntartotta, ápolta, fejlesztette egész mostanáig. Én e rögnek szülötte vagyok. Az intézet ünnepelt vezetőjének bölcsőjét nem itt ringatták. Azonban megéledt benne Jókai „új földesura", a magyar földnek átalakító ereje. Ezt az embert, aki német ajkúnak született és onnan jött ide, a magyar föld átalakító ereje nemcsak hogy magyarrá tette, hanem nagyobb magyarrá tette, mint az, aki itt született. Megállapítom ezt — mélyen tisztelt ünneplő közönség — abból, amit én az intézet értesítőjében olvastam akkor, amikor az intézetnek kétszáz éves jubileuma alkalmával az egymás után következő igazgatókat mérlegelve őróla azt állítottam, hogyha valamikor — mert mindig tradíciója volt ez a vonás az intézetnek — azonban az ő idejében a magyar földért való áldozatkészség, hazaszeretet tettekben, tényekben nyilvánult meg és ez az ember lelkét öntötte bele abba az ifjúságba és az az ifjúság Prelogg József lelkével ment a háborúba, küzdött a hazáért és meghalt. Ezenfelül pedig az az ideálizmus, amely az ő lelkében él és amely ennek az intézetnek a nevelési rendszerében kijegecesedett, még inkább közelebb hozta a mi lelkünket és átitatva lehetetlenné tette, hogy a mi barátságunk valamikor megtorpanjon. Mikor tehát most részint, mint főigazgató, részint mint iskolatárs és jóbarát üdvözlöm az ünnepeltet és amikor ezt a kitüntető okmányt ezennel átadom, arra kérem az egek Urát, hogy tartsa meg erőben, egészségben, lelki frissességben, az ideálok szeretetében továbbra is ennek az