Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1924
13 tüntetése alkalmából igaz örömmel üdvözöljük. S azt hiszem e percben, hogy nemcsak azok érzelmeit vagyok szerencsés tolmácsolhatni, kik e városban s a csonka haza szűk határai között maradván, még ma is abban a helyzetben vannak, hogy sűrűbb vagy ritkább alkalmakkor, avagy a véletlen folytán ápolhatják a tanár és tanítvány között keletkezett s az évek során intenzitásukból mit sem vesztett érzéseit a szeretetnek, — hanem azokéit is, akiket a trianoni rongy egyelőre elszakított tőlünk, de akik lelkükben ma is idevágynak a szőke Tisza partjaira, e szent falak közé. Mert aki, mint mi, a régi tanulók, hosszú éveken át érezte Kalazanti Szent József szellemét e kiváló fiának egyéniségén át magára sugározni, az élete végéig piarista diák : Prelogg-diák marad s épp ezért úgy érzem, hogy ma nemcsak Szegeden és lerombolt hazánkban, de az elorzott régi, Nagy-Magyarország minden részében a Mindenhatóhoz emelkedik sok száz vén diák szíve, hogy áldást könyörögjön szeretett volt tanára fejére. De nemcsak tanárunk volt nekünk Prelogg József, hanem apánk, testvérünk, barátunk, aki nem elégedett meg azzal, hogy elvégeztük iskolai kötelezettségeinket, hanem igenis résztvett minden örömünkben, bánatunkban ; nemcsak a nebulót nézte bennünk, hanem a fejlődő embert; neki a tanítás nem mestersége, hanem művészete — s miként a szobrász rajong a durva anyagért, ha az alkalmas arra, hogy nemes szép formákat alkosson belőle, úgy ő mindegyikünkben, akik a keze alá kerültünk, az alkalmas anyagot látván, rajongó szeretettel gyúrta, formázta lelkünket, mindig biztos tudatában annak, mikor kell a formázáshoz gyengédebb símítót s mikor az erősebb vésőt alkalmazni. És az ő lelkének ezt a rajongását megérezte, magába szitta a mi fiatal lelkünk: az anyag szívesen alkalmazkodott a művész kezéhez, a munka haladt s mikor egy-egy Prelogg-osztály az életbe került, bebizonyította, hogy mestere nem hiába fáradott. És nemcsak szaktudományát plántálta át Őméltósága tanítványaiba, hanem feláldozta szabadidejét s a művészetek legnemesebbike, a zene és ének iránti szeretetet fejlesztette ki bennünk s ezek az énekes dékftánok és zenés vasárnapok még közelebb hozták a tanárt a tanítványhoz, erősítették a szeretetnek enélkül is erős érzéseit s így történt azután, hogy mikor kikerültünk innen az iskolából s a tanár-tanítvány viszonya megszűnt, Prelogg nekünk továbbra is megmaradt apánk, testvérünk és barátunknak. Hogy ez mennyire így van, azt legjobban bizonyítja Őméltósága „hadikincse.* Ö maga nevezi így azt a levelesládát, melyben százai vannak a rózsaszínű tábori-lapoknak, hosszabb, rövidebb leveleknek, hadifényképeknek ; egy-egy üdvözlete a volt tanítványoknak a vérzivatarból, híradás egy sebesülésről vagy kitüntetésről — látszólag jelentéktelen irkafirkák s mégis mennyi mély jelentőséggel. Dokumentumok ezek; legfényesebb dokumentumai annak, hogy a Főigazgató Úr nem elégedett meg azzal, hogy csak tanárunk legyen; az érettségi bizonyítvánnyal nem