Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1923

16 8. Ifjúsági Egyesületek. a) Önképzőkör. A 84 éves önképzőkör az 1923. szept. 23-án tartott alakuló gyűléssel kezdte meg működését dr. Orbán János tanár vezetése mellett 132 taggal. Ügyeinek vezetésére a kör ezen a gyűlésen tisztviselőket választott. Elnök lett Wiedermann Szilveszter VIII. o. t., fő­jegyző Rózsa Andor VIII. o. t., pénztáros Szabó László VIII. o. t-, fő­könyvtáros Rózsa Tibor VIII. o. t., jegyzők Müller Gvula és Csabai Jenő VII. o. t, könyvtáros Denk József VII. o- t. Az alakuló gyűléssel az önképzés munkája megindult és megszakí­tás nélkül folyt az 1924. évi június 1-én megtartott zárógyűlésig. Volt 9 rendes, 2 ünnepi gyűlés, 3 szavalóverseny, 2 hangverseny zene- és ének­művek előadásával, 1 megnyitó, 1 ti'sztikari és 1 zárógyűlés. A rendes gyűlések tartalmát szónoki beszédek elmondása, több irányú értekezések, elbeszélések felolvasása, megjelent új könyvek ismertetése, bevezető is­mertetéssel zeneművek előadása, komoly és víg szavalatok, írásbeli és rögtönzött bírálatok és viták tették. Buzdítóan hatott a kör munkásságára a tanári kar több tagjának a gyűléseken való ismételt megjelenése. Október 6-án díszgyűléssel áldozott a kör a tizenhárom aradi vér­tanú emlékének, november 1-én meglátogatta az elhunyt tanárok, novem­ber 2-án pedig Dugonics András sírját és beszéddel, énekkel és szava­lattal elevenítette fel emléküket, március 15-én pedig a magyar szabad­ságot ünnepelte meg. 1924. június 8-án méltóságos Nováky Bertalan tanár úr jubileumá­val kapcsolatban az intézet dísztermében szépszámú közönség jelenlété­ben évzáró ünnepséget rendezett a következő műsorral ; 1. Rietly: Népdalegyveleg. Előadja a főgimnázium vegyes­kara. Sajó S.: Most jöttem Erdélyből... Szavalja Mezey Béla IV. A. o. t. 3. Felköszöntő. Előadja a főgimnázium vegyeskara. 4. Az önképzőkör ez évi működéséről beszámol Rózsa Andor VIII. o- t. — A pályadolgozatok eredményének kihirdetése. 5. Sík S.: La m e n t á c i ó. Szavalja Müller Gyula VII. o. t. 6. A b t. : Vándordal. Előadja a fő­gimnázium vegyeskara. A kör pályadolgozatainak eredménye a következő: A legfőbb erkölcsi norma c. vall ásta ni tételre egy dolgozat érkezett be, melynek szerzője, Müller Antal VIII. o- t. dr. Tóth Imre úrnak, a Kath. Kör elnö­kének adományából 100-000 korona jutalomban részesült- A magyar irodalmi télelre : Vass Gereben, mint regényíró, két dolgozatot nyúj­tottak be. Korpásy Béla VIII. o. t. elmélyedőbb munkája dr. Tóth Imre úrnak, a Kath. Kör elnökének adományából 100.000 K, Somló Ferenc VIII. o. tanulóé Zentbauer János M. A. V. főfelügyelő úr, dr. Magyar János ügyvéd úr és dr. Kormányos Benő ügyvéd úr és az önképzőkör adományából 50.000 K jutalmat kapott- A történeti elem Gárdonyi és Herczeg műveiben c , az új irodalomból kitűzött tételre egy pályamunka

Next

/
Oldalképek
Tartalom