Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1921

Ii lönősen az alsó- és felső osztályok fanitásí idejének megosztása miatt, kissé ellanyhult. Ezért nem lehetet megrendezni a szokásos matinét, amelynek jövedelme pedig bőven buzgó forrása az egyesület jótékony­kodásának ; a kéthetenkint vagy legalább havonkint megtartott választ­mányi ülések igy az óraközökben lehetséges s a legszükségesebbekre szorítkozó megbeszélésekre zsugorodtak össze. Elmaradt sok terv, sok ötlet, a nemes emberszeretet sok leleményes gondolata, amely máskor oly kedvessé és meghitté, az anyagiakban pedig oly eredményessé tette választmányi üléseinket. Az egyre fokozódó drágaságon s az ennek nyoméban következő nyomorúságon, mely diákjainkon is érezhető volt, úgy segített az egyesület, hogy az előző években gyűjtött anyagi (forgó) tőkéjéből használt fel annyit, amennyi a legkiáltóbb szükség fedezésére kellett. A hihetetlen könyvárakat megfizetni nem tudó tanulók közül egy sem volt kénytelen tanulmányait abbanhagyni, mert az egyesület kb. 300 tanulónak juttatott mintegy 2875 darab könyvet; azonkívül 42 tanulót látott el cipővel 35.400 K összegben. Hogy a mostoha viszonyok között ezt az eredményt el tudtuk érni, az egyesület saját előretekintő gondosságán kivül főleg a jótevőknek köszönheti, aki az idén sem feledkeztek meg az egyesület nemes és nagyfontosságú céljából. A szegény tanulók nevében ezúton rója le a tisztviselői kar a hála adóját a következő jótevőknek : A Szegedi Első Czipő- Czizma- Papucskészitő szövetkezet nemcsak méltányos áruival, hanem pénzbeli segítésével, a Szegedi Pósta- és Távírda Hivatal sze­mélyzete, Szegedi Kézműves-bank. a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár. Varga Mihály, Hódászi Jálics Géza, Wiedermann Szilveszter VI. o. t.. Szántó Pál Vili. o. t„ Pártos Endre, Pálfy György VII1. o. t., s több ma­gát megnevezni nem akaró jótevő. Az egyesület pénzállapotát a folyó 1921—22. tanév végén a követ­kező mérleg-kimutatás tünteti fel: I. Bevétel: 1. Ajándékozásból 2. Magán- és javitó vizsgák után 3. Kamatok 4. Tagsági és könyvkopási dijak 5. A jubiláris emlékkönyv után 6. A pénzlebélyegzéskor visszatartott összegb Összesen : II. Kiadás: 1. Könyvek beszerzése és kötése 2. 42. pár cipő Összesen III. Pénzállapot: Tőke az 1918—19. tanév végén (lekötött) Tőke az 1920 21. „ „ (forgó) Összesen : 72.443.25 K 5760.00 K 230­» 1527.20 5622.­1750 — V >1 1040 — 15.929.20 K 4412.80 K 35.400­y 39.812 80 K 36 800­K 35.643.25 »

Next

/
Oldalképek
Tartalom