Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1920

8 épségben maradt szíve, a jóságnak és életbölcseségnek kifogyhatatlan szentségtartója és nyelve, a tudomány és istenfélelem fáradhatatlan és melegszavú hirdetője; e kettővel hódított, szelídített, erősített s nevelt kemény jellemű férfiakat, soha ki nem alvó hittel és tündöklő intelligenciával. A mult és jövő e határmesgyéjén szorongó lelkünket fölemeljük a mindenek Atyjához, hogy tegye szívünk helyébe Kalazancius szívét, tegye nyelvünk helyébe Kalazancius nyelvét: adja meg a mi hivatásunk isteni kegyelmét. S mi megyünk előre a régi úton uj idők felé, örök ideálokat viszünk magunkkal s ezer pokol és ezer Balkán sötét barbárságai között is megőrizzük a mi anyaszentegyházunkat és a mi hazánkat. Amen. Ezalatt a Templom-téren Niklos János piarista tanár mondott az ifjúságnak ünnepi szent misét, melynek végeztével Öveges József piarista tanár a következő beszédet mondotta: Kedves Fiúk! Az Úr győzelmének emlékét ünnepeljük ma. Az egész kereszténység köszönti a királyt, ki ma szállott fel diadalmasan országába, hol uralkodik az erény, homály nélkül fénylik a tudás és hófehérek, szeretet tüzében tisztultak a lelkek. Itt lent pedig a bün és lélek, a sötétség és szellem szomorú küzdelme, amelyből fejlődik lassan Krisztus országa. Fennt diadal, lennt harc. De szükséges a harc, hogy győzni lehessen, kellenek példaadó, irányító, bátor harcosok, kik a küzdő lelkek seregét a dicsőség felé vezetik. E harcosokat, az őket mozgató eszméket ünnepeljük ma a vezér győzelme napján, de a dicsőség nem az övék, egyedül Öt illeti az ünnep, a hála, a glória. Az 1720. év július havának 11-én három vándor — az első három piarista — jött Szegedre. Nem jöttek pompával, fény, külső dísz nem kísérte megjelenésüket. Minden ékességük Kalazancius reverendája volt és az, amit szívükben hoztak. Szívükben pedig hoztak tudást, erőt, fegyelmet és kemény igénytelenséget. Jöttek hárman, szerényen, feltűnés nélkül, lemondva mindenről, ami kápráztató, pompás és a szent Demeter-templom délkeleti oldalán egy rozzant viskóban húzták meg magukat. Egy másik primitiv lakást is látnak szemeim a századok hosszú sorának elején, egy barlangot, mely szintén igénytelen, szent léleknek volt első menedéke és e barlangból szépség, tiszta élet, boldogság és erő áradt az érzéketlen, erkölcsileg eldurvult, Isten útjaitól távol járó, lelki sötétségbe merült emberiségre. A tudatlanság és lelki eldurvulás kettős éjszakája borult abban az időben Szegedre is. Hiszen még alig 36 éve szabadult fel a török uralom alól és csak a két éve kötött passarovici béke biztosította véglegesen, hogy nem kell többé féltenie anyagi és szellemi kincseit a török rajtaütésektől. Gyomverte szántóföld, zúzmarával borított pusztuló kertek voltak akkor az emberi lelkek. Most már gondolhatott a város arra, hogy fölszabadítsa azt a sok szépséget, fejlődés-csírát, melyek ifjúságának lelkében mint évelő gyökér az avar alatt, vagy téli álmot alvó mag szunnyadtak. Kikre gondolhatott volna a város akkor, mikor erre a célra kevéssel