Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1920

16 az alsó osztályok válogatott tornacsapatának szabadgyakorlatai következtek katonazene mellett. Tapsorkán fogadta a hófehérbe öltözött, fekete övvel és nemzeti kokárdával díszített, ütemes, feszes lépésekben a színpadra vonuló bájos kis sereget. A bámulatosan fegyelmezett kicsi fiúk gyönyörű mutatványai elragadták a közönséget és bárhová tekintett az ember, mindenütt csak örömkönnyeket láthatott felcsillanni a nézők szemében és könnyek között mosolyogva mondogatták egymásnak: ime a jövő nemzeti hadsereg! A hálás és meghatott közönség tüntető elismeréssel jutalmazta Pesti Lajos tornatanári; az ő legszebb jutalma azonban a kicsi emberkék ragaszkodó szeretete . . . Némi szünet után megkezdődött Dugonics Tárházijának előadása. Valóságos tapsvihar tört ki, amikor korhű díszmagyarban a függöny elé lépett Aigner Károly 1. A) oszt. tanuló, hogy Orbán János piarista tanár ez alkalomra irt Prológusát elmondja. Bátran, minden elfogultság nélkül szólott: „Különös örömünkre, hálánkra érdemes Nézők, úgymint Excellenciás, Aranygyapjas, Aranysarkantyús és más Vitézek, Méltóságos, Nagyságos, Főtisztelendő és Tekintetes Uraságok, valamint Nemzetes Asszonyok, Nagyaszszonyok, Asszonyságok, Úrfiak és Kisasszonyok! A jádzó személyek közül én nem vagyok, hanem a komédiára előkészületnek igen szorgalmatos figyelmezője valék s most is ott ólálkodék körülöttük, de veszteségemre, avagy — ha kegyesen fogattok — különös szerencsémre, mivelhogy sok serkentés és magam ellenszegzése után nyakamonragadának, még több: a rettenetes Ágyúsi főstrázsamester kardját kivonván, tizenegy jeles nyelveken vezényelvén a kegyes nézők elébe igazítottak, hogy a nagyobb ceremóniáért is élőbeszéddel játékukat még méltóbbá tegyem. Fogadjatok hát kegyesen ! Üdvözölve legyetek általam a jádzó személyektől ; áldást, békét kívánnak a játékszínbe gyűlt érdemes szemlélőknek. Pártolást, velökérzést kérnek és még azt, hogy kancsalul ne itélendjetek a komédiáról, a hallott dolgok közül pediglen némelyek ne sértsék kényes füleiteket, mert kétszáz esztendőkkel visszaszáilandunk abba a korba, mikoron a kegyes oskolabéli szerzetes papok jeles városunkban megtelepedének. Ne várjatok hát operát, operettet, korunkbeli vígjátékot, grandiózus tragédiát, hanem együgyű, régimódi komédiát, a borissza Peti mondásával emígyen is mellette szólván: ki óbort iszik, nagy bölcs, szintúgy, ki szívből néz régi játékot. Régi könyveket forgatván, egy kis időt ne sajnáljatok tőlem annak elmondására, hogy a komédia: Tárházi az 1789-iki esztendőből Gyöngyösi nevet viselt ennekelőtte; dátum szerint 1770-ben ékes deák nyelven előadatott a váci deákelődeink által a majális ünnepségen Migazzi bibornok és sok más uraságok fényes színe előtt, cum plausu, tapssal, Opitnius névvel. Szerzé pedig a tekéntetes szabad királyi Szeged városának igen jeles fia: főtisztelendő Dugonics András, kegyes oskolabéli szerzetes pap ; a józan s egyszersmind természet Tudományoknak oktatója, a pesti tanulmányoknak királyi rnindenségében a tudákosságnak királyi tanítója, a tanultaknak egyik tagja, a jeles természeti karnak örebbike. A főtisztelendő uraság bokros érdemeit nem kiseb-