Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1916
1 Ür. 5zele Róbert. Abban a rettenetes mérkőzésben, mely felettünk és körülöttünk dúl, mely minden érdeklődésünket leköti és szinte kizárólagosan foglalkoztatja : a nagy eseményekhez mérten kicsinynek tetsző, de közoktatásunk, főleg tankerületünk életében jelentős dátum állított meg egy pillanatra bennünket és vonta magára érdeklődésünket. Meleg, bensőséges, mondhatni családias ünnep keretében ültük meg főigazgatónk, dr. Szele Róbert tízéves főigazgatói jubileumát. Ez volt az a jelentős dátum, mely tanévünk történetében kimagasló mozzanattá vált még olyan időben is, amilyenben most, élünk, amely mellett hallgatással el nem haladhattunk. Dr. Szele Róbert a tanári pályán a polgári tiszteletnek igen díszes, igen magas fokára emelkedett. Mint tanár, igazgató és főigazgató a középfokú oktatás minden fázisán szolgálta a magyar közoktatás ügyét. Azokat a tapasztalatokat, melyeket a gyermeki lélek közvetlen megfigyelésével, "a tanítás és nevelés mindennapos munkájában szerzett, előbb egy tanári kar, utóbb egy tekintélyes tankerület élén értékesíthette *és értékesítette. Jubileumán szeretettel köszöntöttük benne a sorainkból kiemelkedett vezért, a velünk folyton érzelmi közösségben maradt atyai érzületű útmutatót. A közoktatás egyszerű, nevetlen közkatonái tisztelegve hajtották meg zászlóikat a bástya fokán álló vezér előtt. A szegedi tankerület a magyar kultúra egyik fontos végvára és védőbástyája. Embernyi embert kíván vezetése és irányítása, mert keményen kell e bástyának magát tartania, hogy benne a magyar kultúra szilárdul, idegen befolyásoktól menten, egyéni karakterét híven megőrizve álljon és fejlődjék. Ilyen keménykezű, megalkuvást nem ismerő, határozott irányú és meggyőződéses vezért ünnepeltünk jubileumán főigazgatónkban. De láttuk őt más formában is. Láttuk a mosolygó szemű pedagógust, kinek könny szökik a szemébe, ha a fiúkról egy-egy melegebben