Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1916
5 Ebben a világháborúban neki, a lovagias uralkodónak meg kellett érnie két szövetségesének hitsz égését és a pártfogolt balkáni államok sötét erkölcsű hálátlanságát. Neki a legfőbb hadúrnak, minden ízében, tetőtől talpig „katonacsászárnak" meg kellett érnie a hadjárat válságait, kétségeit, a dicső győzelmek mellett a fájdalmas, nagy vereségeket, lesújtó kudarcokat. A csapások között csak az vigasztalta, hogy alattvalói kevés kivétellel „viribus unitis," egyesült erővel folytatták, a harcot. Vigasztalta, hogy a magyarok koronázási jelszavához „bizalmam az ősi erényben" híven, vitézül, bátran, lelkesedéssel küzdöttek északon, keleten, délen és a doberdói fennsíkon, mint a szegedi 4G-osok! Ezért reménnyel, bizalommal nézett a jövőbe. Tovább végezte megszokott munkáját és tudomást szerzett mindenről. Napi munkája után üdülést talált bizalmasai, rokonai, kis unokái társaságában, a schönbrunni fák lombjai alatt, gyönyörködött kedves virágaiban, a liliom, a rezeda, a gyöngyvirág illatában, amelyek őt szép, hamar elsuhant ifjúságára emlékeztették. Egyszerre beteg lett, súlyos beteg. Fáradtnak érezte magát. Pihenni, aludni kívánt Szempillái lecsukódtak és elaludt, elaludt örökre Nyugalmának helyét már életében elkészíttette. A sír megnyílt, a sir bezárult. Halandó teste a földbe jutott, halhatatlan lelke Istenhez sietett, uralkodói működése a történelemé! * * * Mint uralkodó az Isten kegyelméből való királyságnak, a személyében megtestesült monarchikus elvnek, a patrimonialis fölfogásnak híve, amely szerint a népek, országok „Házának" családi birtokát, örökös tulajdonát alkotják. Egyúttal konzervatív, a múlthoz ragaszkodó, katonás szellemű, igazságszerető, békés, fáradhatatlan, aki kötelességét élte utolsó percéig híven teljesítette. Még halála előtti napon is fogadta a hivatalos tisztviselőket, mert országainak, ,,Házának" ügyét nyugalmánál, egészségénél, mindennél többre becsülte Valóban az állam első szolgája volt. Mint családfő szigorú, erélyes, rendszerető, kimért, gondos, kegyes, elnéző és boldogtalan, kit csapás csapás után ért, köztük a három legnagyobb: fiának, a népszerű Rudolfnak, hitvesének, az áldott emlékű Erzsébetnek és a trónörököspárnak megrendítő halála. Mint ember vallásos és türelmes, méltóságos és egyszerű, közvetlen gyöngéd, nagylelkű és nemesszívü. Bárki fordult hozzá az osztrák főhercegektől kezdve a szegény magyar diákig, mindenkit pártfogolt és segített. Mi szegediek is tapasztaltuk az ő jóságát. Midőn az árvíz hullámsírba temette városunkat, első volt, aki közöttünk megjelent. Könnyes szemekkel, megindult hangon fejezte ki fájdalmát és újjászületésünk reményét. Résztvett pusztulásunk gyászában, nagylelkű adományaival gyámolított minket és később résztvett újjászületésünk örömében.