Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1915

88 2. Vörösmarty: A vén czigány. Szavalta: Tóth Kálmán VI. o. t. 3. Hansen: Románc. Előadta a főgimn. zenekar. 4. Lindblad : A gőzhajón. Előadta a főgimn. énekkar. 5. Ábrányi: Mi a haza ? Szavalták : Kulinyi László II. B) és Csala Albert VII. o. t. 6. Herodek-Kerner: A magyar dal. Melodráma. Szavalta Pollner Kálmán VII. o. t. Zongorán kísérte : Szalay József VII. o. t. 7. Jelentés az önképzőkör működéséről. Felolvasta : Prodanovics Emil VIII. o. t. 8. Abt : Dalra fel. Előadta a főgimn. énekkar. Hangverseny után a közönség megtekintette az ifjúságnak a rajz­teremben kiállított rajzait és festményeit. Az önképzőkör tagjai közül szorgalmukért dicséretet érdemelnek: Balogh István, Forbát Frigyes, Mályusz Elemér, Prodanovics Emil és Weil Pál VIII., Csala Albert, Pollner Kálmán, Steiner Imre és Szalay József VII., Miskolczy Zoltán és Tóth Kálmán VI. o. t. Az önképzőkörben kifejtett tevékenységükért külön jutalomban részesültek : sok oldalú munkásságáért Prodanovics Emil, ki az önképző­kör ezüstérmét kapta buziási Eisenstädter Róbert úr adományából; Mályusz Elemér, ki a Kisfaludy-jutalomból 42 korona értékű magyar szépirodalmi könyvet és Szalay József, ki az önképzőkör bronzérmét kapta, ugyancsak buziási Eisenstädter Róbert úr adományából. Kedves kötelességünknek tartjuk, hogy köszönetet mondjunk Mártonffy Ernő tanár úrnak a szavalásról tartott érdekes és élvezetes elő­adássorozatáért, továbbá Herusch Arthúr ipariskolai tanár úrnak „A mű­szaki számításról és a grafikus ábrázolásról" tartott nagyérdekű elő­adásáért. b) Szavalókör. A szavalókör Kiss István tanár vezetése alatt 1915. év okt. 2-án tartotta negyedik alakuló gyűlését, 'melyen 120 tanuló jelent meg a II—V. osztályból. A kör céljának megvalósítására és ügyei­nek intézésére a vezető tanár jelölése alapján a tagok tisztviselőket választottak. Elnök : Széli János V. A), főjegyző: Szántó Dénes V. A), aljegyzők: Szemző István IV. A) és Veres Miklós III. A) oszt. tanulók. Bírálók a tisztviselőkön kívül a következők voltak: Dobó István, Gál Ferenc, Kemény Mihály, Mályusz Tibor, Radány Dezső, Szegő Imre V. A), Tóth Imre, Lázár Ferenc V. B), Forbát László, Szigyártó Dezső IV. A), Solti Lajos IV. B) oszt. tanulók. A kéthetenként tartott gyűléseken költemények, beszédek., házi olvasmányok tartalmai, kisebb színdarabok s melodrámák kerültek elő­adásra. A tagok nagy buzgalommal válogatták össze s lelkesen szaval­ták el a háborús költészet új termékeit, számszerint 40 költeményt. Az ügyesebb szavalók a hazafias iskolai ünnepségeken és a tanári kar háborús felolvasásai alkalmával is felléptek szavalatukkal. Gyakori

Next

/
Oldalképek
Tartalom