Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1915

17 látja az egyetlen modus vivendi-t; de csakhamar tudatára eszmél, hogy szellemi mozgalmakat erőszakkal elfojtani nem lehet. Azért inkább a békés megoldás, az ellensúlyozás eszközeit veszi alkalmazásba. Egyfelől a törvényhozás „szociális olajcsöppjével" orvosolni törekszik a társadalmi élet legégetőbb sebeit, másfelől a tanítás, a népfelvilágosítás segítségével pozitív akadályokat akar gördíteni a szociálista tanok terjedése elé. Ezen utóbbi feladat megoldását természetszerűleg az iskolára hárítja át; tőle várja, hogy megfelelő érzület teremtésével és ismeretek közlésével lojális és kötelességtudó polgárokat állít szolgálatába. Az állampolgári nevelés sürgetése tehát ismét napirendre kerül. Nem véletlen jelenség, hogy a követelés a gazdasági és szociális tekintetben legfejlettebb Németországban leghangosabb. Maga az ifjú császár, II. Vilmos ad neki különös nyomatékot. Már 1889. május 1. kiadott rendeletével kötelességévé teszi az iskoláknak, hogy a szociálista és kommunista tanok terjedése ellen minden lehetséges módon küzdjenek.

1 Egy évvel rá a berlini iskolai konferencián mondott nagy beszédében (1890. dec. 4.) még erősebben hangsúlyozza ezt a gondolatot s eredményesebb keresztülvitele érdekében az egész oktatásügy revízió alá vonását és nemzetibbé tételét sürgeti.

2 A császári pedagógus szavainak erős visszhangja kel. Még a lehanyatlott liberalizmus ideológiájában élő pedagogusok hatalmi túlkapást, a túltengő állami befolyás kiterjesztésének jogosulatlan kísérletét látják,

3 az ifjabb nemzedék a közel jövő fejlődésének programmját üdvözli bennök. A nyomukban megindult eszmecserék folyton táguló hullámgyűrűket vernek. A közvéleménybe beledobott eszme tovább erjed a lelkek mélyén. A külső és belső fejlemények csak siettetik a kicsírázását. A birodalom világhelyzetében beállott nagy változás, a diplomáciai horizonton vibráló válságok állandó feszültsége, a belső fejlődés demokratikus iránya, mely mindig újabb rétegeket von be az állam sorsának intézésében való részvételbe és a német nép kezdetleges, sokszor naiv politikai világszemlélete egyenesen parancsoló kötelességévé teszi a vezető köröknek, hogy az államügyek iránti érdeklődés és az állammal szemben való felelősségérzet rendszeres fejlesztéséről gondoskodjanak. A világhatalommá izmosodott birodalom szinte végtelenbe vesző lehetőségeket nyit, de új terheket és kötelességeket is ró polgáraira, melyekkel a letűnt korok kísérteteként visszajáró „Kleinstaaterei" szatócspolitikája nem tud mit kezdeni. Különösen a gyarmatpolitikában és a vele kap1 Rühlmanri i. m. 106. s kk. 11. 2 Gonda B. II. Vilmos császár. Budapest. 1915. 107. s kk. li. 3 Messer i. m. 69. 1. 2