Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1913

7 Sokszor hangsúlyozta, hogy a középiskolának fontos fel­adata a nevelés. Tanítványaiban — ezt sokszor hallottuk tőle — a jellemet becsülte legtöbbre. Megvolt győződve róla, hogy a jellem kialakítása a legnagyobb adomány, melyet a közép­iskola távozó növendékeinek nyújthat. Az élet viharaiban ez nyújt nekik biztos eligazodást, tájékozódást, ez ad lábok alá szilárd talajt a különböző, egymást lerontani akaró törekvések között. A nevelési feladat fontosságának átérzése vezette min­dig szigorú, de szerető, megbocsátó nevelő működésében. * A magyar kegyes-tanítórend kormánya 1914 január 15-én 90. számú rendeletével a rend javadalmainak kormányzójává nevezte ki. Láttuk, hogy nehezen válik meg attól a várostól, melyben élete nagy részét töltette, attól az intézettől, melyben egész tanító-nevelő munkásságát kifejtette s tőlünk, őt tisztelő, becsülő és szerető tanári karától. Amily büszkeség fogott el bennünket annak tudatában, hogy a rendi közvélemény e fon­tos, egyik legfontosabb rendi állásra elsősorban őt tartotta hívatottnak, époly nehezünkre esett, hogy tőle megváljunk. Örökké feledhetetlen előttünk az a hangtalan, könnyes szemű üdvözlés, mikor iránta érzett tiszteletünk, becsülésünk és sze­retetünk egy meleg kézszorításban jutott kifejezésre azon érte­kezleten, melyen tank. kir. főigazgatónk, dr. Szele Róbert őt elbúcsúztatta. »Szinger Kornél — mondotta — 26 éve mű­ködik ezen intézetnél részint mint tanár, részint mint igazgató, mindkét minőségben teljesen betöltve a helyet, melyet a Gond­viselés neki kijelölt. Ifjú lelkének teljes lelkesedésével, széles­körű tudással, igazi vocatioval kezdte meg tanári pályáját, melyet rajongásig szeretett. A piarista rend hagyományos fajszeretete sokszorosan visszhangzott előadásaiban s lobbantotta lángra az ifjak szívét hazaszeretetben. Tanítványait igazi mesterként szerette s e szeretet önkéntelenül viszontszeretetet váltott ki a növendékek lelkében. Mint igazgató, vezetője az ország egyik legnagyobb közép­iskolájának, példás rendet és fegyelmet létesített intézetében. Maga a kötelességtudás mintaképe, példájával magával ragadta

Next

/
Oldalképek
Tartalom