Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1912

46 sillatot honosította meg, amelynek a négy felsőbb osztályból 75 tagja van. Az alsóbb osztályok róni kath tanulói a Jézus szent szíve Tár­sulatába iratkoztak be. Ellenőrizzük az ifjúság olvasmányait, a könyvtárba csak oly könyvet sorozunk be, amelyet a felügyelő-tanárok először elolvastak. Az ifjúsági Folyóiratok közül is csak kifogástalan irányúakat járathat az ifjúság. Legtöbb előfizetője van a „Zászlónk" című ifjúsági lapnak. Nem róm. kath. vallású tanulóink saját lelkészeiktől nyertek vallási oktatást és mindnyájan tartoznak a saját vallásuk szerint rendezett istentiszteleteken szigorú ellenőrzés mellett megjelenni. Mivel a hazaszeretet és vallásosság csak együtt virulhat a szívben, istentisztelettel vették kezdetüket az október 6-án, március 15-én és április 11-én tartott hazafias ünnepélyek is, melyeket azonfelül hazafias költemények szavalása vagy ilyen tárgyú felolvasások és be­szédek által iparkodtunk az ifjúság erkölcsi érzületére gyümölcsözőkké tenni. 2. Fegyelemtartás. Megnyugvással és elismeréssel nyilatkozhatunk tanuló-ifjúságunknak ez év folyamán tanúsított magaviseletéről és fe­gyelmi állapotáról. Találkoztak ugyan egyesek, akik illetlen magavise­letük és kisebb fegyelmi vétségük miatt osztályfőnöki vagy igazgatói megrovásban részesültek, de a többség a jó rend, tisztaság és az inté­zet törvényeinek követelményeit dicséretesen szem előtt tartotta. Sú­lyosabb természetű fegyelmi ügy csak egy ízben fordult elő. A gond­jainkra bízott nagyszámú ifjúság sikeres nevelése céljából igyekeztünk is felhasználni mindent, ami erkölcsi fejlődésüket, az erényekben való gyarapodásukat előmozdíthatta. Az eljárás egyöntetűsége szempontjából mindjárt az első alakuló-gyűlésünkön mind a házi rend és fegyelem, mind az oktatásra és nevelésre vonatkozó főbb szabályokat megállapí­tottuk és jegyzőkönyvbe foglaltuk. A behatások alkalmával kiosztottuk az intézet fegyelmi szabályainak nyomtatott példányait a tanulók között, hogy róluk ők és szüleik tudomást vegyenek; ezenfelül osztályonkint felolvastuk s a tanulók értelmi fejlettségéhez képest megmagyaráztuk a fegyelmi szabályokat. A fegyelmezést illetőleg tekintettel volt az iskola, amennyiben lehetséges volt. a tanulók külső viszonyaira is. A vkm. 154201/1908. számú rendeletét újra emlékezetükbe idézzük a szülőknek és szállás­adóknak. Ezen rendelet hangsúlyozza, hogy a tanári kar kövessen el mindent a szülőkkel karöltve a tanuló ifjúság testfejlesztő és erkölcsi nevelése érdekében. Különösen ajánlja a nem szülői háznál elhelyezett tanulók külső viszonyainak (lakás, ellátás, fegyelem) szem előtt tar­tását s meghagyja, hogy a tanári kar tegye meg óvó és orvosló intézkedéseit, a tanulók testi egészségét és erkölcsi épségét veszélyez­tető hatások ellen. Ezért kötelességévé teszi a tanári karnak, különö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom