Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1911

Aki csak némi érdeklődéssel kíséri a jelen mozgalmait, annak figyelmét okvetlenül magára vonja a szellemi életünk minden ágában tapasztalható élénk forrongás. Az irodalomban és a művészetben máról-holnapra új eszmék vetődnek fel, új irányzatok kerülnek napirendre, a tudományok differenciálódása új ágakat teremt, melyek sokszor a legélesebb ellentétben állanak egymással, de abban valamennyien megegyeznek, hogy a régi eszmék és irányzatok leszorításával feltétlen érvényesülésre, kizárólagos uralomra törnek. Az emberiség legnemesebb értékei: a vallás, az erkölcs és a jog époly kevéssé kerülhetik el a túlzó, legtöbb esetben egyoldalú, mert az embernek csak materiális oldalával számoló támadásokat, mint a társadalmi és egyéni élet egyéb vonatkozásai. Minél újszerűbb valamely eszme, minél merevebb ellentétben áll a hagyományossal, annál nagyobb hatásra és számosabb követőre számíthat. A szenvedélyes újítási vágy talán egyetlen történeti korszakban sem volt annyira túlfeszült, mint napjainkban. De mert vele egyenlő mértékben egy ellentétes hatóerő működik: a múlthoz való ragaszkodás, az egyenes vonalban történő előrehaladás helyett a radikálizmus és konzervativizmus, a nyugati világ gyökeres átalakítását és a jelen állapot megmerevítését célzó törekvések összeütközése adja meg a történelmi fejlődés irányát. E harc, e minden téren megnyilatkozó forrongás hatását erősen érzi az iskola is, első sorban a középiskola. Sőt azt lehet mondani, sok tekintetben épen a középiskola áll tűzpontjában. Természetes. Értelmi osztályunk gerince, vezető köreink zöme a középiskola padjaiból kerül ki. Akié a középiskola, azé a jövő. Másrészt a középiskola mindig egy előbb élt vagy leg-