Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1910

49 ködni ? Kezdetben biz nem, sőt talán egész középiskolai pályafutása alatt sem tud az esztetikai műélvezés tiszta légkörű magaslatára emelkedni. De hát vájjon nyolc év alatt megtanul-e latinul s szerez-e magának bármely tárgyból befejezett ismeretet ? Az irodalmi nevelés csak megadja a módot az ifjú lelki fogékonyságának fejlesztésével a további rendszeres haladásra. „Az esztetikai érzés hosszú fejlődés eredménye — mondja Alexander — s az iskola csak impulzust adhat, hogy ez kifejlődjék." Megismervén így a tanuló a költészet remekeinek keletkezését, tartalmi s alaki szépségeit, a költői műfajok tárgyalásánál ismét bő anyagot talál ízlésének fejlesztésére. E tekintetben különösen fontosak a drámai szabályok, a tragikum és komikum esztetikai rövid boncolása. De a poétikánál nemcsak irodalmi példákon gyakorolhatjuk s fejleszthetjük növendékeink helyes ízlését, hanem a szép s fajainak különféle nyilvánulásánál kiterjeszkedhetünk — s ki is kell terjeszkednünk — a művészet többi ágára is és az építészet, szobrászat, festészet egy-egy remekeivel lehet szemléltetni a művészi szép különféle fölfogását és formáit. A művészetek különböző kifejező formáinak megfigyelésére egyébként már a IV. osztályban Toldi tárgyalásánál is alkalmat ad Lehr Albert a tanárnak. Ugyancsak az irodalmi oktatás felső fokán az irodalomtörténettel nálunk különösen szorosan kapcsolt művelődéstörténeti kitérések igen bő teret s alkalmat nyújtanak művészetünk megismerésére. Nagy hiba, hogy az irodalom tanítása közben használható képeknek és egyéb eszközöknek gyűteménye alig áll a tanár rendelkezésére, míg a külföldön már mintaszerű irodalmi múzeumokat találunk. De legalább használjuk fel azt, mi rendelkezésünkre áll! íme, mennyi alkalma van a magyar tanárnak az iskolai esztetikai nevelés előmozdítására! Csak arra vigyázzunk itt is, hogy száraz elméleti fejtegetésbe ne bocsátkozzunk. Stilisztikából, különösen a metrikából, rethorikából, poétikából rendszeres, összefüggő előadások tartása kárhoztatandó s nem egyébb időpazarlásnál. Weszely szerint a grammatika nem írni, a stilisztika nem szerkeszteni, a rethorika nem szónokolni, a poétika nem verselni tanít minket, hanem boncolni, műélvezni. Az irodalomban nem életrajzi, bibliográfiái ismeretekre, hanem eszmeáramlatokra, korfestésre, világnézet kialakulására kell fektetni a fősúlyt. Névy László sem helyesli a szigorú történeti összefüggést, az írók életviszonyainak krónikus ismeretét s abstrakt jellemzést. Volf György is azt ajánlja ezekre nézve, hogy természetes mértékül annyit adjunk, amennyi az irodalmi termékek kellő megértésére elkerülhetetlenül szükséges. Ne alkalmazzunk világirodalmi mértéket, de viszont szükséges, hogy néha a világirodalomra is kiterjeszkedjünk, hisz enólkül homályos maradna irodalmunk számos iránya. A hangsúlyos verselést már az alsó osztályokban a szórend tárgyalásánál vagy szavalatok alkalmával 4