Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1910

42 növendékeit az ilyen túlmodern irodalmi irányzatoktól. íme itt áll előttünk e sok becses kincs s mi mégis engedjük, hogy ifjaink értéktelen irodalmi fattyútermékekkel tömjék tele úgy is eléggé fölcsigázott agyukat ! Nincs oly erény, vagy igazság, melynek feltüntetésére irodalmunkban példát ne találnánk ! De leginkább megragadják az olvasót a személyek jellemei s míg egyrészt ezek jó példája buzdít és követésre ösztönöz, addig az ellentétek a bűn megútálására vezetik. Most már beláthatjuk, hogy miért alkalmasabb az irodalmi oktatás az egységes erkölcsi nevelésre bármely más tárgynál. Minthogy ez erkölcsi oktatás tárgyalásánál szólottunk a rossz könyvek s erkölcstelen színdarabok káros hatásáról s minthogy az elsőre már megadtuk a választ is, nincs más hátra, minthogy ez utóbbira is kifejtsünk nézetünket. Amily mértékben káros lehet az ifjúságra egy rosszúl megválasztott színdarab szemlélése, tagadhatatlanul ép oly jótékonyan hathat megfelelő előadás s előkészítés mellett egy irodalmi beccsel bíró mű. Csakhogy előre is jelezzük, hogy a komoly dráma csak a komolyabb ifjúságnak való. A drámában az élet oly változatos fordulatokban áll elő, a szereplők jellemei s ezekből folyó tetteik oly elütök, hogy az élet jelenségeinek ily kaleidoszkópszerű elvonúlásából a kellő tapasztalattal, vagy olvasottsággal nem bíró gyermek a cselekvény egységére, az erkölcsi alapeszmére s tanulságra nem tud figyelni. 0 még a nép naiv fiaként a szereplő színészek egyéniségétől eltekintve, magasabb esztetikai nézőpontra helyezkedni nem tud. Azonkívül az egyes színdarabok néha oly elvont társadalmi problémákat s erkölcsi elveket fejtegetnek, hogy azt a cselekvényből kihámozni még sok felnőtt sem képes. Ebből szinte az következik, hogy ifjúságunkat tartsuk vissza a színháztól ? Nem, hanem az, hogy növendékeinket elő kellene készíteni az előadandó darabokra, hogy így mintegy az iskola adja a tanuló kezébe a színdarab megértésének kulcsát. A poétikában a dráma és fajainak tárgyalásánál a tanuló már megszerzi a szükséges előismereteket, azonkívül még az lenne célravezetőbb, ha a színelőadás előtt az irodalom tanára kiemelné a szóban forgó darab sajátságait, alapeszméjét, szerkezetét, jellemeit s szépségeit. Sajnos, ennek úgy az iskola, mint a színház részéről nagy akadályai vannak, pedig csak az így előkészített mű előadása járna a kívánt eredménnyel. Csak így lehetne az ifjúban a művészet iránti vágyat felkelteni s csak így küldhetné el növendékét színházba nyugodtan az iskola azon tudatban, hogy ott csak finom, választékos beszédet, distingvált modort, előkelő fellépést, erkölcsi igazságokat sajátíthat el. Ez lenne a tanulók színházbajárásának igazi ideálja, így szegődnék a színház is az etikai nevelés magasztos szolgálatába. De hogy mindezeket nem így találjuk, annak okát sem a színházban, sem az iskolában nem kell keresnünk. A kor, az ízlés vál-