Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909

64* XVI. Tájékoztatásul felemlítjük, hogy a jövő tanévben is, mint eddig, csakis III—VIII. oszt. tanulók lehetnek a kör tagjai. A tagsági díj 4.60 kor., melyért azonban az eddigitől eltérőleg a kör hivatalos lapját, a „Szegedi Gyorsíró"-t s annak két melléklapját kapják a tagok olvasókönyvül. A tandíj egész évre 12 korona. Nem fizetnek tandíjat, akik már 3 éven át fizettek. Méltánylást érdemlő esetekben a kör­vezető tanár a tandíjat mérsékli, esetleg egészen elengedi. Ez iránt már a beiratkozás alkalmával írásbeli kérvényt kell a tanárelnökhöz be­adni s a kérést indokolni. Aki a tanfolyamba beiratkozott, az évközben ki nem maradhat s úgy a tagsági-, mint a tandíjat köteles megfizetni. A tagsági díj fizetése mindenkire kötelező. c) Ifjúsági segélyző-egyesület. A segélyző egyesület 1909. évi szept. hó 26-án alakult meg és 1910. évi május hó 31-én tartotta záró­gyűlését. Az alapszabályok értelmében 1909. évi nov. hó 22-én volt egy választmányi ülés, melyen a ruhasegélyezésekről volt szó és 1910. évi márc. hó 13-án rendes közgyűlés. A lefolyt tanévben a következő választott tisztviselők végezték az egyesület munkáját: Elnök: Mukits Attila, VIII. oszt. tanuló; titkár: Rónay Dénes, VIII. oszt. tanuló; pénztáros: Kiss Miklós, VIII. oszt. tanuló; főjegyző: Kreiker Aladár, VII. oszt. tanuló; főkönyvtáros: Tarján Antal, VII. oszt. tanuló; ellenőr: Rónay Tibor, VII. oszt. tanuló; első aljegyző: Molnár Miklós, VI. oszt. tanuló; másod aljegyző: Kreiker Jenő, V. B. oszt. tanuló; első alkönyvtáros: Draskovich Ferenc, VI. oszt. ta­nuló ; másod alkönyvtáros: Csávossy József, V. A. oszt. tanuló. Választmányi tagok a VIII. osztályból: Perényi Izsó, Fürtös Béla Batta Gyula, Kern Lajos és Kovács Kálmán. A VII. osztályból: Dan­czinger Gyula, Balassa József. Sallai József és Tukats Sándor. A VI. osztályból: Mályusz Géza, Firbás Oszkár és Ketter Tibor. Az V. A., osztályból: Kúp László. Az V. B. osztályból: Kopeczky Károly. Ezen iskolai évben a segélyző egyesületnek tagjai voltak a VIII. osztályból: Batta Gyulu, Berger Imre, Bondy György, Csányi Mátyás, Fluck Endre, Fürtös Béla, Gunda Gyula, Hubcsik József, Kamocsay György, Kanyó Pál, Kern Lajos, Kiss Sándor, Kiss Miklós, Kontraszti János, Kovács Kálmán, Manyov Károly, Mályusz Egyed, Molnár László, Mukits Attila, Nóvák Oszkár, Oczwirk Elemér, Peille Ernő, Perényi Izsó, Rácz Andor, Rónay Dénes, Sárdy Rrutusz, Spergely Tibor, Stand Mátyás, Schwepler János, Székely László, Takács Zoltán, Vig Sándor. A Vll. osztályból: Balassa József, Bäck Miklós, Danczinger Gyula, Hőnigesz Félix, Kreiker Aladár, Kulinyi Ernő, Menyhért Zsigmond, Rónay Tibor, Sallai József, Scherer Antal, Senautka Oszkár, Tarján Antal, Tukats Sándor, Ujj György, Ujj János, Vajda Andor. A VI. osztályból: Bogdán Iván, Czappán Elemér, Devics Sándor, Draskovich Ferenc, Firbás Oszkár, Fischof György, Jakobovits Gyula, Kern Dezső, Ketter

Next

/
Oldalképek
Tartalom