Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909

69* eredményekép befolyt 30 koronát a szegedi vakok intézetének küld­tük el. Január hóban Mikszáth Kálmán jubileumát ünnepeltük 'meg. Egyházi ünneppel ültük meg február 2-án Kalazanti Szt. Jó­zsefnek, rendünk alapítójának, az emberiség egyik legnagyobb jó­tevőjének emlékünnepét. Az ünnepi beszédet az I—II. osztálynak Szabó Mihály dr., a III—IV. osztálynak Révész László, az V—VIII. osztálynak pedig Kiss István tartotta. Márc. 12-én, a szegedi árvíz 31. évfordulóján, a város fogadalmi ünnepén, ünnepélyes istentiszteletben vett részt az ifjúság, utána az önképzőkör tartott ünnepélyt. A sajtószabadság kivívása emlékének márc. 15-én az ifjúság iskolai ünnepéllyel áldozott, mely hazafias énekek és szavalatok­ból )állt április hó 11-én az 1848-as törvények szentesítésének év­fordulóját ültük meg. Április hóban Széchenyi István gróf emlékének adóztunk, ha­lálának 50. évfordulója alkalmából. Jún. 8-án, a koronázás évfordulóján hálaadó isteni tiszteletet tartottunk. i Végül az önképzőkört saját kebelében több kiváló írónk, köl­tőnk kegyeletes emlékét újította föl, május 22-én pedig nyilvános évzáró ünnepélyt rendezett, mely számos előkelő vendég jelenlétében az intézet dísztermében folyt le. Mindezekről a bővebb tudósítás és az ünnepélyek műsora Értesítőnk önképzőkör« c. fejezetében található. Ugyanezen alkalommal rajztanáraink a tanulók egész évi rajzaiból kiállítást rendeztek, melyet a záróünnepélyen megjelent közönség szép számmal tekintett meg. 3. Kirándulások. A nm. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 1905. évi 2172. ein. szám alatt elrendeli a tanulmányi kirándulá­sokat és utazásokat. Intézetünk a tanév folyamán többször tartott az egyes osztályokkal a város környékén természetrajzi és föld­rajzi kirándulásokat: május hó első hetében pedig nagyobb ta­nulmányi kirándulást rendeztünk az Ádria vidékére. Ezen tanulmá­nyi kirándulásban intézetünk 2 tanulója vett részt Czimmermann Pál, Torma Károly és Babos Dezső vezető tanárok kíséretében. Ezen tanulmányút leírását Értesítőnk más helyén közöljük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom