Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909

Tanulmányi kirándulások. A szemléltető oktatás intenzívebbé tételére az egyes osztályok többször tettek a közeli vidékre természetrajzi és földrajzi kirándulásokat. A vkm. által is sürgetett nagyobb tanulmányi kirándulásokról a következőkben számolunk be : A Rákóczy-kollégium vezetősége által a húsvéti vakációban Vene zia-Firenze-Rómán keresztül rendezett tanulmányúton az intézetnek két tanára s két növendéke vett részt. Az indulás Budapestről 1910. már­cius 18-án történt. 19-én reggel, egy viharos éjszaka után ért a hajó Veneziába, a renesszánsz nagy városába, hol Shakspere szelleme zsongta körül a literátus embereket. Két napot töltött itt a társaság kedvvel sétálva a felejthetetlen Márk-téren, bámulva az egykori fény és pompa maradványait, képzelete elé állítva az egykori ragyogó veneziai világot. Megnézte a történeti nevezetességű Márk-templomot, a dogek palotáját és temetkezési helyét, szépművészeti akadémiájában Tizian hírneves Assumptáját, a Frari nevű templomban Tizian s az új klasz­szikus szobrásziskola neves képviselőjének, Canovának síremlékét. Át­rándult sz. György szigetére sz. Gergely síremlékéhez, hol kegyeletes érzéssel adózott a nagy szent emlékének s a magyarsághoz tartozan­dóságát a Hymnus eléneklésével juttatta kifejezésre. Venezia az egész társaság lelkében mély nyomot hagyott hátra. A második állomás Firenze, a Mediciek, Dante és Savonarola vá­rosa volt. Megilletődéssel állt mindenki Dante egykori lakóháza előtt, Savonarola cellájában s elégettetése színhelyén. Az Uffizi és Pitti kép­tár temérdek, szebbnél-szebb műalkotásával a társaság legtöbb tagjában kezdte már kialakítani azt a meggyőződést, hogy Olaszországban nem elég egyszer lenni. Öröm volt nézni, mily élvezettel, szinte szomjas szemekkel nézte a társaság a gyönyörű szobrokat, Tizian, Raphael s más mesterek képeit, az antikés modern galériában Michel Angeló Dá­vidját és Fra Angelico bájos festményeit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom