Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1908

119 A kör az év folyamán tartott 1 alakuló, 5 rendes és egy záró­közgyűlést, mely utóbbi Qabelsberger— Markovits ünnepéllyel volt összekötve. Úgy a kezdők, mint a haladók és gyakorlók 58 58 órában foglalkoztak a gyorsírással és így az önképzéssel. Az órák hetenkint csütörtökön délután 3 órától 5 óráig tartattak meg. A kör összes kiadásai a négy koronás tagsági díjakból fedeztettek és ugyanennek fejében kapta minden tag a kör hivatalos lapját, a „Szegedi Ggorsírö"-t, mely gyakorló, illetőleg olvasókönyvül szolgált. A tandíj egész évre 12 korona volt. Teljes tandíjmentességet élvezett 40 tanuló, féltandíjat fizetett 7. A tagsági díj fizetése minden­kire kötelező volt. A gyorsírókör ez évi életében nevezetesebb mozzanatok : I. Gyorsírókörünk, hogy hervadhatatlan érdemű volt vezetőtanára, Jakab Lajos, oki. gyorsírástanár iránt a tisztelet és szeretet adóját lerója s nemes buzgalmáért, melyet a kör vezetésében tíz éven át tanúsított, hálás köszönetét tolmácsolja, alakuló közgyűlésén egyhangú lelkesedéssel örökös tiszteletbeli tagjává választotta s elhatározta, hogy őt erről díszes okmány útján fogja értesíteni. A díszokmány rajzolását Fürtös Béla VII., vállalta magára, ki megbízatásának általános meg­elégedésre eleget is tett. II. A Budapesten megtartott őszi írásversenyen körünknek több tagja részt vett, akik közül Gömöri Endre VIII. oklevelet kapott, Deutsch Imre VIII. pedig dicséretben részesült. III. Körünk ez évben is belépett tagul a Gyakorló Gyorsírók Társaságába, ezenkívül tagja volt az Orsz. Diák Gyorsíró-Szövetségnek, alapító tagja az Orsz. Magy. Gyorsíró-egyesületnek és a Szegedi Gyors­írók Egyesületének. IV. Körünk a tagok szakképzettségének előmozdítására s a könyvi ár­gyarapítására több hazai szaklapot járatott, a „Szegedi Gyorsíró"-t pedig, mint hivatalos lapot, a kör minden egyes tagja tagsági díja fejében kapta. V. A Szegedi Gyorsírók Egyesülete 1908. évi október 11-én tartott tisztújító közgyűlésén körünk tanárelnökét az Egyesület főjegyzőjévé választotta. VI. 1909. március 13-án halt meg a magyar gyorsírás nagy apos­tola és bőkezű Mecenása: Czigány János, volt .jászberényi polgármester és oki. gyorsírástanár, körünk örökös tiszteletbeli tagja. Nagy veszteség érte az ő halálával a magyar gyorsírás ügyét, de a mi körünket is, hiszen atyai jó barátját, hűséges lelkesítőjét s nagylelkű jótevőjét vesztette el benne. Azért körünk csak szomorú kötelességének tett eleget, midőn a kegyelet adóját lerótta a nagy halottal szemben, midőn

Next

/
Oldalképek
Tartalom