Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1907

7 kell állítani legalább oly mértékben, amilyenben a tanár heti óráinak száma azt megengedi. Ezen osztálytanítást megköveteli az I. osztály előbb említett feladata és ama körülmény, hogy a gyermeknek, akit eddig egy nevelő vezetett, ne kelljen egyszerre 5—6 új egyénhez alkalmazkodnia. Helyesen megítélni is csak az tudja a tanulót, aki több tárgyból foglalkozik vele, mert így minden irányban feltárul előtte a tanuló egyénisége. Az osztálytanítás kizárja a túlterhelést. Ezen osztálytanítás még a Il.-ban is kívánatos. A többi osztályban nem az anyag mennyiségében, inkább a módszer­ben lehet csak túlterhelés. A tanulók figyelmének ébren tartása, az egész osztály foglalkoztatása, a tárgy érdekessé tétele kizárja a túlterhelést, mert a tanulók preparálva mennek haza az iskolából, dolguk otthon csak ismereteik rendezése, írásbeli dolgozataik elkészítése s a begyakorlott és rendezett anyag helyes előadásában való gyakorlás. Túlterhelést, amennyiben erről egyáltalában szólhatunk, tehát csak az egyes tárgyak anyagának beosztásában és módszerében kereshetünk. A túlterhelés megszüntetése, amennyiben még van, helyes módszer és jó tankönyvek segélyével eszközölhető. Jó a tankönyv, ha nem rendszere az illető tudományágnak, hanem csak a lényeget öleli fel s azt jó csoportosításban röviden, világosan és magyarosan adja elő. Ezzel szemben a rossz tankönyvek felölelik az illető tudományág egész rendszerét, a tanár kénytelen kurtítani, ami által szaggatott lesz az anyag, elveszti áttekinthetőségét; az egyik tanár ezt tartja lénye­gesnek, a másik ismét mást, s midőn a növendékek a másik kezébe kerülnek, éppen azt nem tudják, amit ez követel. Rossz a tankönyv, ha nem tud leereszkedni a tanuló eszéhez, ha telve van meghatározásokkal, ha okoskodni tanít. Némely tankönyv a legkönnyebb dolgot is agyon­magyarázva, homályos, magyartalan stílusban adja elő. A módszerben kell tehát mindenek előtt a könnyítést kezdeni. 4- Mely tan­tárgyak A magyar nyelvi tanítás nagyobb súlyt fektessen az I. osztálytól módszeré­.... . ben kell kezdve a tartalmi tanitasra, mint a grammatizálásra és az elméletek ismer- reformot kezdeni ? tetésére. Ezért a tanítás elsősorban nemzeti tárgyú olvasmányok alapján Mu«n5s te­történjék. A nemzeti irodalom termékeinek megismerése közvetetlen olvas- latin mány alapján legyen tanításunk főcélja. Ezen munkának már az első n5elvr e' osztályban kell kezdődnie, hogy mire a poétika szabályainak vagy a rend­szeres irodalomtörténetnek ismertetésére kerül a sor, a jelesebb vagy ritkább .müveket már ismernie kell a tanulónak. A nemzeti irodalmat csak olvas­mány alapján lehet helyesen tanítani. Az olvasott mű alapján bíráljuk a szerkezetet, a stílust, az írói egyéni sajátságokat stb. Különös, hogy irodalomtörténeteink 1—2 kivétellel még mindig nem olvasmányi alapon készülnek, jóllehet az új Utasítás ezt megköveteli. Csak olvasmányi alapon, a jeles írók műveinek szem előtt tartásával tehet a tanuló szert jó stílusra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom