Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1907

55 295 korona 60 fillér. A pályamunkák jutalmazására szolgált a Bakos Pali­alapítványnak a jelen iskolai évte eső kamata : 16 korona. Fogadják körünk jótevői hálás köszönetünket. Ezen több részről nyilvánuló érdeklődéstől kísérve végezte önképző­körünk működését a szeptember hó 16-án tartott alakuló gyűléstől kezdve 22 rendes, 3 bizottsági és 7 ünnepélyes gyűlésen át 1908. május 17-ig, amikor munkálkodását ünnepélyes gyűléssel befejezte. Mint az elmúlt iskolai években, úgy a mostaniban sem hiányoztak egyes jelentékenyebb mozzanatok, amelyek a kör beléletére fényt derítenek és a tagok tevékenységének fokozására élénkítő hatással voltak. Nyilvános ünnepélyt rendezett 1907. november 5-én dicső szentünk, liliomos sz. Imre hercegnek, a magyar ifjúság védőszentjének, születésének 900-ados jubileuma alkalmából ; fölidézte 1907. november 19-én kegyeletes emlékét a sokat szenvedett királyleánynak, magyarországi szent Erzsébetnek, születésének 700-ados évfordulója alkalmából ; 1908. március 12-én a szegedi árviz emlékét újította föl. Ezenkívül résztvett az önképzőkör az intézet összes ünnepélyén beszédekkel, szavalatokkal, ének- és zeneszámokkal. A főbb önképzőköri ünnepélyek a következő tárgysorozatok szerint folytak le. A hangverseny tárgysorozata: 1. Linka: Souvenier de Rákóczi. Nyitány. Előadja: a főgimnáziumi zenekar. 2. Vörösmarty: Marót bán V-ik fölvonás, első rész. Marót és Bod találkozása. Drámai dialog. Marót: Augustich Jenő, VIII. o. t.; Bod: Gál László, VIII. o. t. 3. Beriot IX. concertje. Hegedűn előadja : Fischer Marcell, VIII. o. t.; zongorán kíséri: Návay Andor, VIII. o. t. 4. Inczédy: Disputa. Szavalja: Ábrahám Andor, VII. o. t. 5. Blon : Virágfakadás. Előadja: a főgimnázium zenekara. 6. Farkas—Hetényi: Czinka Panna. Melodráma. Szavalja: Kolozs Lajos, VII. o. t.; zongorán kíséri: Ivánkovits Jenő, VII. o. t.; hegedűn : Belle Ferenc VII. o. t.; tárogatón játszik: Lázár Miklós, VIII. o. t. 7. Morét: Szerenád. Előadja : a főgimnázium zenekara. 8. Bákosi Viktor: Az éhség széruma. Előadja: Gyulai Pál, VIII. o. t. 9. Jókai—Zimay: Magyar király-himnusz. Előadja: a főgimnázium énekkara. A szent Imre herceg-ünnepély tárgysorozata: 1. Hansen : Megnyitó. Előadja : a főgimnázium zenekara. 2. Mészáros : A magyar ifjúság védőszentje. Szavalja : Tóth László, VIII. o. t. 3. Ünnepi beszéd. Mondja: Both Ferenc dr., kegyesrendi főgimn. tanár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom