Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1907
44 lók közt kiosztottuk, hogy azokról tudomást vegyenek s hogy láttamozás végett a szülőknek bemutassák ; ezenfelül osztályonkint felolvastuk azokat s a tanulók értelmi fejlettségéhez képest megmagyaráztuk. A valláserkölcsi alap lévén a nevelésnek egyedüli és biztos alapja, a tanári testület ennek ápolására kiváló gondot fordított. A róm. kath. vallású ifjúság hétköznapokon, a késő őszi és téli hónapokat kivéve, fél 8 órakor szentmisén vett részt, vasárnaponkint a szentmise után 3 csoportba osztva, szentbeszédet hallgatott s a vallási tanok fejtégetése kapcsán vallási, iskolai, társadalmi kötelmeinek teljesítésére buzdíttatott; az előírt időben, (szeptember, december, húsvét és június) elvégezte a szentgyónást és áldozást, megtartotta a nagyheti szent gyakorlatokat, jelen volt az anyaszentegyháztól rendelt fontosabb nyilvános ájtatosságon és körmeneten, a farsang 3 utolsó napján tartani szokott szentségimádáson, testületileg vett részt apostoli királyunk ő Felségének névünnepén a hálaadó istentiszteleten, június 8-ikán a koronázás évfordulója alkalmából tartott öröm istentiszteleten. Megünnepelte szent Imre hercegnek, a magyar ifjúság védőszentjének 900-ados és szent Erzsébet születésének 700-ados évfordulóját. Mivel a hazaszeretet és vallásosság csak együtt virulhat a szívben, istentisztelettel vették kezdetüket az október 6-án, március 15-én és április 11-én tartott hazafias ünnepélyek is, melyeket azonfölül hazafias költemények szavalása vagy ilyen tárgyú felolvasások és beszédek által iparkodtunk az ifjúság erkölcsi érzületére gyümölcsözőkké tenni. Nem kath. vallású tanulóink saját lelkészeiktől nyertek vallási oktatást s mindnyájan tartoztak a saját vallásuk szerint rendezett istentiszteleten szigorú ellenőrzés mellett megjelenni. A nevelés és oktatás egyik sarkalatos föltétele a rendes iskolábajárás lévén, az igazolatlan óramulasztások csökkentése céljából a szülőket gondos ellenőrzésre hívtuk fel. 2. Oktatás. A Nm. vkm. 48,397/1902. sz. engedélye folytán intézetünkben az egyhuzamban való tanítás lépvén életbe, a rendes tárgyakból az előadás a délelőtti órákban folyik. Az egyfolytában való tanítás behozatalával, valamint a közlekedési eszközök fejlődésével mind nagyobb számmal találkoznak tanulóink közt, kik a szomszédos községekből vagy a tanyákról járnak be naponkint az iskolába. Ez év folyamán 20-an használták a vonatokat és motoros kocsikat. Előmenetelükre károsan hat az a körülmény, hogy a vonat indulásáig a várótermekben sok időt töltenek s némely részüknek az állomástól a lakóhelyükig kocsin vagy gyalog hosszabb útat kell megtenniök. Hátrányukra szolgál az is, hogy társaik nem minden munkájában vesznek részt, a délutánokra eső rendkívüli tárgyakat például nem tanulják. A különböző egyénekkel és sokszor vásott gyermekekkel való érintkezés utazásuk alkalmával károsan hat nevelésükre. A legnagyobb szükség előtt hajlunk csak meg, midőn az ilyen iskolábajárást tanulóinknak meg-