Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1906

8 indul ki, hogy a szívnek közvetlenül a szívhez kell szólnia. Ezért nála a külalak mellékes; a szép külsőt, melynek többe nincs jelentősége, a gonddal felépített szónoki periódust, Cicero mesterműveit ő darabokra tördeli. Szerinte az irodalomban a tartalom a fő, melyhez alkalmazkodnia kell az előadásnak. Nem az a kérdés, hogyan, hanem mit akarsz írni; nem szándékot, hanem érzelmeket kell kifejezésre juttatni. (De tranqu. an. I. 13.) „Akinek a beszédén gondos csiszoltságot veszesz észre, úgymond, annak lelkét is csak kicsinységek kötik lelt. (Epist. 115. 2.) Seneca tehát egészen sajátos stilus megalkotója. Akkor ragad magával, akkor igaz és emelkedett, mikor a szíve beszél; ahol beszédének tárgya szívét nem tudja megszólaltatni, ott ellentétekkel, szellemes megjegyzésekkel, tréfával vagy homályos rövidséggel iparkodik hatni s épen ezért ilyenkor hideg, sőt gyakran érthetetlen és dagályos. Nála a szellemi tartalom, nem pedig a műalkat a fő. Előadásában bizonyos eleven közvetlenség van, mely a tulajdonképeni klasszikusok szabályszerűségétől eltekint s azért is van a klasszikus stilus bámulói között anyagi gáncsolója. Egészen a modern kor előadási módjához közeledik úgy annyira, hogy olvasásakor alig vesszük észre, hogy ókori írót tartunk kezünkben. Seneca különben nem győzi eléggé hangoztatni, hogy a szóvirágot és hatásvadászatot az iskolában is mellőzni kell; az életre készítsük elő az ifjúságot, hogy a természetest és az igazságot vallják vezérüknek. A Senecáról alkotott eltérő nézetek okait röviden e néhány szóban lehet összefoglalni: Seneca kiváló talentum, de nem Charakter. Igen érdekesen jellemzi őt Ed. Münk római irodalomtörténetében. „Megvan benne — úgymond — mind ama tulajdonság, ami egy nagy emberben és egy nagy íróban megkövetelhető: éles ész, széles ismeretkör, eleven fantázia, fogékony lélek, nemes akarat, kitartó szorgalom. Csak a charakter hiányzik belőle, azaz cselekedeteit és gondolatait nem képes élesen kifejezésre juttatott alapelvekben összeegyeztetni. Ezért ingadozik állandóan az életben a bölcs és udvaronc, irataiban pedig a filozófus és rhetor között; ezért uralkodik kora fölött, ez viszont ó fölötte: ezért hiányzanak bölcsészetéből a szilárd alapelvek; olyan ez, mint valami szemelvényes gyűjtemény, melyben a logikának és metafizikának nem jutott külön hely, az ethika pedig és az ethikán felépített fizika népszerű, de nem rendszeres alakot öltött". Különben ő maga magáról is megmondja: „En mindenhez nagy lelkesedéssel fogok; de ha visszatérek a mindennapi életbe, a jószándékból csak kevés marad meg bennem". (Epist. 108. 5.) És ez a nagynevű római író, ez a híres római erkölcs-filozófus tulajdonképen nem is volt római ember. Hispániái Cordubában látott először napvilágot Kr. u. 3 körül, hol atyjának gondos vezető kezei között főképen rhetori és filozófiai tanulmányokkal foglalkozott.