Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1906

53 98485. sz. a. Szeged szab. kir. város közönségéhez intézett leirata sürgősen elrendeli ezen hiányok pótlását pótépítkezéssel. „Felkérem ennélfogva, hogy a szükséges pótépítkezéseket általam előzetesen jóvá­hagyandó tervek szerint hajtassa végre s e tárgyban hozandó határo­zatáról értesítsen. A szóban forgó kiépítést szükségessé és megokolttá teszi az a körülmény is, hogy a Szegeden létesülő nagyarányú újabb internátus által az ottani községi iskolák népessége előreláthatólag ismét meg fog szaporodni s így a tanulók elhelyezéséről gondos­kodni kell." A vkm. ezen leiratára Szeged városa átírt 38530. sz. alatt, adjon véleményt az igazgató, nem lehetne-e a leiratban elősorolt hiányokon „új építkezés nélkül" is segíteni. Mivel az épület összes helyiségei nélkülözhetetleneknek bizonyul­tak, nem marad hátra egyéb, mint a hiányokon az épület kibővítésé­vel segíteni; a kedvezőtlen politikai és pénzügyi viszonyok azonban leszorították akkor a kérdést a napirendről. A tankerület új főigaz­gatója, Szele Róbert dr. újból felhívta a figyelmet az épület hiányaira, a melyekről a hivatalos látogatás alkalmával felvett jegyzőkönyv útján a tanügyi kormány is értesült. Bízunk Szeged város magistratusának és közönségének sokszor tapasztalt méltányosságában, hogy rövid időn belül pótolni fogja az épület hiányait a vallás-közoktatásügyi minisz­tériummal egyetértőleg. Nyári tornahelyül az épület 1480 m 2 és tornaszerekkel ellátott udvara szolgál, melyet az utca felől két sor fa szegélyez. Bútorzatainkban lényegesebb változás nem történt. 5. Tanszerek Minden egyes szertár, főleg a fizikai és természet­rajzi, értékes tárgyakkal gyarapodott. A fizikai szertár vétel útján gyarapodott: Wheatstone 3 hengeres hullámgépével, Regnault készülé­kével a gázok kitágulásának törvényeihez, Jolly léghőmérőjével, Carré jégkészülékével s több kisebb készülékkel 655'75 korona értékben. Ajándék útján egy Analitikus mérleggel teljes felszereléssel 400 k. értékben Meák Gyula úr bőkezűségéből — s több más készülékkel. Az egész évi gyarapodás értéke KXU'TO kor. A vegytani szertárrá 61'62 koronát, a természetrajzira 392 koronát fordítottunk; a törté­nelmi és földrajzi szertárnak megszereztük a Tátra domború képet és Európa hegy- és vízrajzi térképét 86'40 kor. értékben. Értékes egyptomi gyűjteménnyel gyarapodott Platz Bonifác dr. tank. kir. főigazgató úr bőkezűségéből. A filológiai múzeum és művészeti kép- és könyvtár híres festmények és szobrok reproductióival, az éremtár értékes régi pénzekkel és érmékkel gyarapodott. A tanári könyvtárnak főleg a tanári önképzéshez szükséges műveket és folyóiratokat szereztük be. Az ifjúsági könyvtár kötelező olvasmányokkal, szórakozásra és önkép­zésre szánt egyéb olvasmányokkal gyarapodott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom