Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1906

22 a kilépéskor újra elvesz tőled. Nem vihetsz többet magaddal, mint amennyit hoztál; igen, annak jórészétől meg kell válnod, amit a földi életben szereztél; a hüvely, melybe burkolva voltál, újra elvétetik tőled. Az a nap, melytől mint utolsótól félsz, az örökkévalóság születésnapja lesz. Menekülj e tehertől! Mit habozol ? Nemde előbb is kiléptél, mikor az anyatestet, melyben elrejtve feküdtél, elhagytad ? Mit is sóhajtozol és panaszkodol ? ! Épen ez a siránkozás jele annak, hogy születtél; de akkor majd bocsánatra fogsz találni; te egy előtted egészen ismeretlen világba jutottál; egy durva kéz érintése fájdalmat okoz neked; mint gyönge és tudatlan gyermek léptél ebbe az előtted ismeretlen világba. Most azonban már semmi sem új előtted, amitől meg kell válnod s aminek te is egy része valál. Hagyd itt tehát egykedvűen a tagokat, melyek neked többé úgy sem használhatnak; vesd le a testet, melyben oly sokáig laktál; ez elválik tőled, elföldelik és feloszlik. Mit szomorkodol ezen ? Ez így szokott történi; a szülött testhüvelye mindig tönkremegy. Miért szereted azt úgy, mint a tiédet? Az csupán csak takaróul szolgált neked. Eljön az a nap, mikor ettől a hüvelytől megszabadulsz, s az anyatest sötét börtönéből kimenekülsz. Most már emelkedjél annyira, amennyire csak tudsz a lélek szárnyain és vetkezd le magadról mindazt, ami lényedhez nem tartozik ; most már valami magasztosabb, emelkedetebb felé irányítsd gondolataidat. Egyszer majd nyilvánvalókká lesznek előtted a természet titkai; a sötétség szétoszlik és minden oldalról fényes világosság vesz körül. Képzeld el, milyen nagyszerű lehet az a fény, mikor annyi ezer csillag ragyogása egyesül. Semmi árnyék sem fogja zavarni a világosságot; az ég minden része egyformán ragyogni fog. Nap és éj csupán csak a legalsó rétegekben váltakoznak. Akkor majd belátod, hogy sötétségben éltél, ha majd egész mivoltoddal ;i teljes fényáradatot szemlélheted, melyet most csak szemeid szűk keretében homályosan láthatsz, s melyet, habár oly messze távolban van is, mégis csodálsz. Csak akkor fog ez az isteni fény teljes pompájában fölragyogni, ha te azt a maga helyén szemlélheted. (Ep. 102). Ifjú barátjához intézett oktatásainak visszhangját tükrözik vissza utolsó Levelének végső szavai. Semmikép sem tehetnék — úgymond — veled jobbat, mint ha előnyödet kimutatom, ha téged a beszélni nem tudó állatoktól elkülönítlek, ha téged az Isten közösségébe vezetlek. Miért ápolod, miért gyakorolod testi erőidet? A barmoknak és a vadállatoknak nagyobbakat adott a természet. Miért cicomázod külsődet ? Ha mindjárt mindent elkövetsz is, sok állat mégis fölülmúl szépségben is. Miért gondozod oly odaadással hajfürteidet ? Viselheted akár hosszan leeresztve, miként a parthusok, akár fürtökbe kötözve, miként a germánok, akár lobogtatva, miként a scythák: akármelyik paripának sűrűbb fürtökben hull alá sörénye s az oroszlán nyakán formásabb alakot ölt.