Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1905

.105 XI. Körünk elnökét s így általa körünket a f. tanévben az a kitün­tetés érte, hogy a szegedi áll. gimnázium gyorsíróköre tiszteletbeli tagjává választotta meg. XII. Körünk a gyorsírás apostolai iránt érzett háláját évenkint le szokta róni. Ez évben úgy Gabelsberger, mint Markovits emlékének is külön-külön ünnepélyt szentelt, hol a Mesterek küzdelmeiről való érteke­zések és szavalatok által igyekszünk a gyorsírás iránti érdeklődést ébren­tartani a növendékekben. XIII. A kör könyvtára az idén 3 miivel és 7 folyóirattal szaporodott. Használta a könyvtárt 42 tag, a könyvforgalom 189 műre terjed ki. XIV. Körünk tagjai közül többen érvényesítették gyorsírói képessé­güket a lefolyt képviselő választások és egyéb kínálkozó alkalmaknál. A Szegedi Gyorsírók Egyesülete pedig legutóbb Pulitzer Sándor VI. oszt. tanulót bizta meg a „Szegedi Gyorsíró" melléklapjának autografálásával. mely feladatnak Pulitzer dicséretesen felelt meg. XV. Körünk elhatározta, hogy a jövő évben Szegeden megtartandó nemzetközi gyorsíró-kiállításon részt vesz. Annak költségeihez 150 koronával hozzájárul. XVI. A tanfolyamokon a kör tagjai közül csak azok lehetnek előadók, kik a tanfolyam vezetői vizsgát a tanár-elnök előtt sikeresen kiállják. A folyó tanévben már ez az intézkedés érvényben volt s ezután minden tanév elején külön ilyen vizsgák fognak tartatni a pályázók részére. Pályázhatnak a VI—VIII. oszt. tanulók. XVII. A körben kifejtett tevékenységükért, buzgóságukért és szorgal­mukért külön dicséretet érdemelnek: Bruchsteiner Béla (VIII.), Váradi Károly (VII.), Singer István (VII.), Pulitzer Sándor (VI.), Hergorits Jenő (VI.), Hódi József (VI.), Gerő Elek (VII.) és Schäffer János (VI.). XVIII. Körünk junius hó 17-én tartotta meg évzáró vizsgáját ft. Schütz Antal tanár úr elnöklete alatt ft. Szinger Kornél igazgató úr és a Szegedi Gyorsírók Egyesületének képviseletében megjelent Katona Dávid jegyző jelenlétében. A vizsgát a Markovits Iván emlékének szentelt rövid ünnepély előzte meg, hol Bruchsteiner Béla (VIII.) Markovits küzdelmeit tárta az ifjúság elé, mit Schäffer János (VI.) alkalmi szavalata követett. Vizsga után kezdődött a versenyírás úgy a kezdők, mint a haladók részére. A verseny eredménye: Kezdőknél I. díjat nyert: Pulitzer Izsó (IV.a.), II. d.: Csányi Mátyás (IV. a), III. d. : Jakab Lajos (III. b) hibátlan dolgozataikkal. Dicséretet érde­meltek: Schulz Károly (VII.), Winkler Jenő (VII.), Schweizer Albert (VI.), Sprenger Béla (VI.), Gyöngyösi Dániel (V. a.), Strubert Géza (IV. a.), Schmidt Károly (IV. b.), Kurusa József (III. a), Dobai János (VII.), Pánczél Miklós (IV. b.), Steiner Henrik (V. a.), Gömöri Endre (V. b.) és Kulinyi Ernő (III. a.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom