Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1904

10 II. A szülők s a pedagógiai irányú közlemények. Az egyéniség nevelése. Az iskola munkája. A szülői értekezletek. Ezeket pótolhatják a programmértekezések, magánérintkezések a szülőkkel, iskolai ünnepélyek. Preventív intézkedések. A nevelés, az értelem, érzelem és erkölcs fejlesztésében. A jelzett orvoslást illetőleg azonban előre kell bocsátani, hogy e tekintetben pedagógiai szaklapokban, folyóiratokban, programmértekezések­ben és egyebütt már annyi üdvös jó tanács, útbaigazítás, felvilágosítás, miheztartás stb. látott napvilágot, hogy ha azoknak csak igen csekély száza­léka nyert volna megszívlelést s még kevesebb százaléka öltött volna is testet, bízvást napról-napra gyérülnének a fennvázolt panaszok. De mi itt egy újabb panasszal hozakodhatunk elő ; azzal t. i., hogy épen azok, kikre gyermekeik jól felfogott érdekében első sorban hárul a nevelői tisztség súlyos feladata, nem igen szeretnek olvasni sem tudományos, sem paedagogiai irányú közleményeket, hanem inkább csak napilapokat, azokban is főkép a szenzációs vagy helyi érdekű kíreket. Pedig épen ez az a tér — a gyermek erkölcsi fejlődésének tere — melyen az iskola a családdal szemben csak alig valamit tehet. Mert hiszen köztudomású dolog, hogy az igazi jellem kialakulásának egyik legfőbb elő­feltétele az egyéniség kiismerése, ápolása, melyet a szülő nem várhat, nem szabad várnia, az iskolától. Az iskola ugyanis csak közösségre nevel, csak közös munkát, közös kötelességeket ismer; az egyéniségre csak a közös cél érdekélten lehet tekintettel, holott a család és növendék egyénisége úgy­szólván egybeforrott, öröklött egyéniség, többé-kevésbbé közösek hajlamaik, erényeik és gyarlóságaik egyaránt. Míg az iskola a szellemi sikerek őrszeme, addig az egyéni vonások jellegének személyesítője, gondozója és ápolója csakis a család lehet. Hogy az átvett és felismert egyéniség elől az iskola sem zárkózhatik el teljesen, az nagyon természetes. Hiszen az iskola légkörében is az akarat és törekvés honorálása teremti meg a tanulókban azt a bizalmat, azt a ragasz­kodást oktatói iránt, mely nélkül az iskola minden igyekezete sikertelen

Next

/
Oldalképek
Tartalom