Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1903

46 az összes tanítási órák száma hetenklnt 16, osztályonkint 2, de fél-fél órás időközökbe beosztva úgy, hogy egy osztályban hetenkint tulajdonképen 4-szer volt hittani oktatás. Azonkívül, mint már előbb jeleztem, e tanterv értelmében az iskolában egészen más szellem lengedezett. Újból nagy gondot fordítottak a vallásos gyakorlatokra; kötelező volt az ifjúságra a naponkinti mise hallgatása, a havon­kinti gyónás; azonkívül részt kellett venniök a szentbeszédek hallgatásában s az egyház nyilvános könyörgéseiben. A Mária-társulatok fennállását és működését nemcsak megengedték, hanem újból istápolták, amiért is ezek nemsokára ismét nagy virágzásra jutottak. Ez a második »Ratio educationis« egész 1850-ig volt nálunk érvényben, mikor is az úgynevezett »Entwurf« lépett életbe, mely a középiskolai oktatást két tanfolyamra az al- és felgimnáziumra osztotta. Az Entwurf a középiskolai vallástanítást illetőleg visszaadta a jogot az illető hitfelekezetek kezébe. Valamint általában e tanmenet, úgy a hittan tanítása is egészen német mintára készült. Ugyanis az osztrák püspöki kar 1849-ben egy bizottsággal kidolgoztatta a középiskolai hittani oktatás tervezetét, melyet aztán 1850-től kezdve kötelezővé tett. A magyar püspöki kar minden megjegyzés és átala­kítás nélkül elfogadta e tervezetet, melyet aztán a minisztérium 1852. dec. 3-án 7569. sz. a. kelt rendeletével kötelezővé tett a középiskolákban. Ez a tanmenet, melyet a m. kir. helytartótanács 1862. okt. 17-én 65,529. sz. a. kelt rendeletével újból megerősít, a világi tantárgyak tervének többféle változása mellett érvényben maradt egészen a legújabb időkig, midőn 1900. jan. 29-én a magyar püspöki kar egy újabb tervezetet bocsátott ki: »Tanítási terv és utasítások a magyarországi középiskolai katholikus vallástanítás részére« címmel s azt kötelezővé is tette. Lássuk egy kissé bővebben és részletesebben az »Entwurf« hittani oktatásának tervezetét s nézzük meg közelebbről miért tartotta szükségesnek a magyar püspöki kar e tervezet átalakítás, illetőleg célszerű megváltoztatását rövid időre az osztrák püspöki kar e nemű intézkedése után. 1 A legújabb rendeletig tehát a következő tárgybeosztás dívott középisko­láink oktatásában : I. osztály: Katekizmus. (A hitről, az isteni és egyházi parancsolatokról, a kegyelemről, a szentségekről s az imádságról). II. osztály: Szertartástan. (A kath. egyház szertartásainak magyarázata). III. osztály: Ószövetségi biblia. VI. osztály : Újszövetségi biblia. V. osztály : Alaphittan. (A hittan általános része és pedig az isteni kinyi­latkoztatásról az ó- és újszövetségi szent könyvekről és az anyaszentegyházról). 1 1894. ápr. 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom