Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1903

27 Kificamított észjárásra vall az az ellenvetés is, mely szerint a papra, int papra nem bízható a gyermek vallásos nevelése ! Épen olyan, mintha ilaki beteg s a lakatos vagy épen az asztaloshoz fut segítségért, mikor az vos épen közelében van ! De meg homlokegyenest ellenkezik az emberi•gnek századokon keresztül gyakorolt eljárásával is ! Nem bízható pedig a papra a gyermekek vallásos nevelése szerintök íért, mert a pap távol áll a gyermektó'l, hozzá idegen s nem lévén családja iég legjobb akarata mellett sem tehet egyebet, minthogy csupán általános nberi, elvont vonatkozásokat keres tanításában, akár elő vannak készítve az őtte ülő gyermekek élményeik által e vonatkozásokra, akár nem. Frázis! pap is csak olyan gyermek volt valaha, mint akárki más; csak olyan érző 'ívvel ruházta fel a Gondviselés, sőt talán sokszor mélyebben érző szívvel, isz már pályája föltételezi ezt, mint másokat; csak úgy leszállhat érzésében s gondolataiban a gyermekek képességének, szívvilágának csekély fokára, íint más s hajlama és gyakori érintkezése folytán a gyermekekkel épen oly átermettségre s pedagógiai készségre tesz szert a vallásos nevelést illetőleg, íint mások a világi tárgyak tanításában. Helyes, méltányos és jogos dolog tehát, hogy az iskolában a vallásos evelés közlői egyházi személyek legyenek, mert míg egyrészről a tanításevelés egyik elemi föltételének, a hit és vallás tételeinek ismerete a legnayobb mértékben természetszerűleg bennök van meg, másrészről ezeknek özlésére is a legtöbb s legnagyobb hajlammal s képességgel ők bírnak. A hitoktató legfőbb tulajdonai közé tartoznak még a vallásosság és rkölcsösség. Aki másokat vallásra, istenfélelemre akar tanítani mint előbb Italában a tanításról mondottam — legyen az elsősorban vallásos. Ezen tulajIonsággal kell, hogy minden egyházi férfiú ékeskedjék, tehát a hitoktató is, iki nem csak szóval, elvont magyarázatok és következtetések útján hirdeti a 'allásosság és erkölcsösség magasztos eszméit, hanem példaadás által növenlékeinek valóságos nevelőjévé lesz. Hogy ezt tehesse, erre dicséretesen előkészül : fiatalkorát szorgalomban, léha társaságoktól menten, mint egykor -évi ivadékai az Isten és templom szolgálatában tölti el; kötelességeit mindenkor híven és a legnagyobbb odaadással teljesíti, mert különben, mint meg lem felelőnek s hívatlannak e pályától meg kell válnia. Sokan közülök oly szerencsés helyzetben vannak, hogy mások oktatásában s nevelésében magokat már ifjúkorukban gyakorolták s így némi ügyességre, készségre tesznek szert, mely a munkát könnyíti és édesebbé teszi, gy valódi példányai a vallásosság és erkölcsösségnek, azon szent meggyőződésből kiindulva, mely szerint legfontosabb kötelessége minden nevelőnek, nogy korán csepegtesse az ifjúság fogékony szívébe az Isten iránt tartozó fiúi tiszteletet s hódolatot, a felebaráti szeretetet s az örök életről való korai gondoskodást, általában mindazon eszközök lelkiismeretes gyakorlatát és használatát, melyek a földi s mennyei boldogság elnyerésére vezérelnek.