Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1903
20 gessége, más szóval az a tény, hogy ne a szülők, hanem mások, arra alkalmas és képzett egyének foglalkozzanak rendszeresen a gyermekek nevelésével. Ez a továbbképzés aztán történhetik otthon, a családban, de meg az iskolában, nyilvánosan. Az ókortól kezdve egész a mai napig sokszor és sokan vitatkoztak már azon, hogy a tudás, de különösen az erkölcsiség és az életre való nevelés tekintetéből kifolyólag melyik nevelés célszerűbb és melyik felei meg leginkább az emberi élet elé kitűzött végeredményeknek? Úgy a magán, mint a nyilvános azaz iskolai nevelésnek akadtak számos hívei és ellenségei, kik a felhozott érvek tömegével iparkodtak felfogásuk helyességét vagy ellenfeleik okoskodásának helytelenségeit bebizonyítani. Ha azonban ez érveket úgy a maguk tömegében szorosabban szemügyre vesszük, azt fogjuk tapasztalni, hogy ezeknek majdnem mindegyike az erkölcsiségre vonatkozik. Helyes is e felfogás, hisz ennek kell első sorban is irányadónak lenni e kérdés eldöntésénél, de mindenesetre tekintettel kell lennünk a másik fontos tényezőre, az életre s az általános ismeretek közölhetésének mértékére is. Ez esetben majdnem határozott állláspontot foglalhatunk. A nyilvános iskola legnagyobb hátrányául hozzák fel azt a közismert tényt, hogy egyesek romlottak, gonoszak lévén az egész iskolát megronthatják. Részben igazuk van; a gonoszok sokakat megronthatnak, de nem mindenkit. A szülők ezen kijelentésükkel saját maguk alatt vágják a fát, azt állítván vele, hogy gyermekeik lelkére egész addig, míg nyilvános iskolába kerültek nem tudtak oly befolyást gyakorolni, hogy azok el ne romoljanak; azonkívül megfeledkeznek arról is, hogy nem csupán az iskolának hivatása nevelni, hanem a szülői háznak is, még ezután is s hogy az iskola a nevelés és oktatás terén a gyermekkel szemben csak folytatólagos s kiegészítő tisztét teljesíti a családi kötelmeknek. A veszély különben, hogy a gyermek elromolhat, még otthon a családi körben is fenyegetheti. Gondoljunk csak a nevelő, cselédek, rokonok s egyéb idegenek befolyására, kik úgyszólván naponként, mások folytonosan a gyermek körében lévén, jó vagy rosz példáikkal igen maradandó benyomást gyakorolnak annak fogékony lelkére. Meggondolván azonban azt, hogy nemcsak a mennyei élet után kell folytonosan sóhajtoznunk, hanem míg azt elérjük egy hosszú, szenvedésekkel, megpróbáltatásokkal teljes életet kell itt a földön embertársaink között lemorzsolnunk : azoknak a nézetét kell helyeselnünk, kik a nyilvános iskola mellett törnek pálcát. Természetesen ez olyan iskola legyen, — erősen hangsúlyozzuk hol az igazi vallásosságot s erkölcsiséget oktatják a gyerekeknek. így aztán amíg a családból magával hozott vallásosság, — mert különösen ezen szempontból vonjuk meg a két nevelés között a különbséget — az iskolai nevelés által még inkább megerősödik : naponkint gyermektársai között élve, esetleg a családból hozott érdességeit a kölcsönös érintkezés, súrlódás következtében levetkőzve, majdan a társadalom hasznavehető polgárává lesz. Szükséges már jókorán e kölcsönös érintkezés, mert mint társas lények
