Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

95. művelődő ifjúság a gyorsírást megismerje és elsajátítására kedvet kap­jon. Ily műnek rég hiányában voltunk. Ezt a hiányt kitűnően pótolja az a nagyszabású munka. S ez által nyer közművelődésünk szempont­jából is fontos jelentőséget. Vajha sikerülne széles körökben való elter­jedésével azt a jutalmát elvenniök nemes áldozatkészségüknek és oda­adó fáradozásaiknak, amit a t. Gyorsírókör és az érdemes szerkesztő méltán remélhet, hogy t. i. Gabelsberger— Markovits gyorsírásunk e vonzó és gazdag tartalmú díszmű révén számos új barátra és művelőre tegyen szert!" Nincs terünk arra, hogy a legelső szakférfiak elismerő nyilatkozatai­nak egész sorát közölhetnők annak beigazolására, hogy körünk e mű kiadásával minő szolgálatot végzett a magyar gyorsírás ügyének. II. A Budapesten 1902. november 30-ikán megtartott országos írás­versenyen Thomay Béla (VIII.) és Schütz János (VII.) a 180-as fokon 1—1 aranyat, Vértes Imre (VII.) pedig a 150-es fokon díszkönyvet nyertek elis­merő okiratok kapcsán. III. Alakuló közgyűlésünk Kapossy Lucián dr. pápai ev. ref. főgimn. és egyetemi magántanárt a gyorsírás terén szerzett elévülhetlen érdemei elismeréseid körünk tiszteletbeli tagjává választotta s e választásról a pápai orsz. ünnepély keretében Thomay Béla szép beszéd kíséretében díszes ok­mányt nyújtott át Kapossy L. dr. tanár úrnak. IV. Gyorsírókörünket a folyó tanévben kiváló nagy megtiszteltetés érte, amennyiben a körvezető tanárt úgy az Országos Magyar Gyorsíró­Egyesület, mint a soproni ev. Lyceumi Gyorsírókör is tiszteletbeli tagjává választotta meg. A gyorsírókör e megtiszteltetést örömmel, lelkesedéssel és hálával fogadta s köszönetét írásban tolmácsolta. V. A kezdők részére december hóban tartott korrekt stenogram-verse­nyen első díjat nyert Putics P. Dezső (VIII.), II. díjat Bottenberg Pál (VII.), III. díjat Heinrich János (V.), dicséretet érdemeltek : Valentiny Gusztáv (V.) és Kerner Géza (VII.). A májusi korrekt stenogramm-versenyen I. díjat érdemeltek: Pulitzer Sándor (III. A.), II. díjat: Hódi József (III. A.), III. díjat: Ocskó Lajos (III. A.). Dicséretet érdemeltek: Ábrahám Gyula (III. A.), Balázs Sándor {V.), Csonka Mihály (V.), Csonka Miklós (III. B.), Fischer Marcel (III. A.), Gál József (V.), Juhász József (III. B.), Jung Péter (V.), Lobstein Árpád (V.), Lobstein Jenő (III. B.), Rév Kálmán (V.), Valentiny Gusztáv (V.) és Weiszberger Ede (III. A.). VI. A haladók és gyakorlók részére decemberben tartott versenyírás eredménye a következő: A 120-as fokon I. díjat nyert Hoszmann Antal (VII.), II. díjat: Mamusits József (VI.), III. díjat: Rottsching József (VI.). Dicséretet kapott: Klein Dezső (VI.), Popper Lajos (VI.) és Szekerke La­jos (VII.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom