Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

20 talan és szerencsétlen nemzedéket hagy számára örökül, vagy, ami még rosszabb, ártalmas és veszélyes embereket, kik visszavonást, zendiilést keltenek a nyugodt elemekben s egyedüli örömüket abban lelik, hogy rossz, példájuk' s gonosz tetteik által a közbékét s a polgári rendet zavarják, tönkre tegyék. S ha a jó családapa e földi hazából föltekint az égbe, túlvilági hazánkba, akkor is nemes érzéssel fogja eltölteni lelkét az a tudat, hogy Isten iránt, kivel szemben sokkal több kötelességünk van, mint minden teremtmény iránt együttvéve, szintén megtette kötelességét. Azt a nagy letéteményt, melyet Isten kegyesen reá bízott, hűségesen megőrizte, megvédte s tőle telhetőleg az örök életre kamatoztatta. A család világossága azonban, mely szelíd fényévei beözönli e kis világot, szive, mely melegével magához öleli annak minden egyes tagját: a nő. Az ő hivatása nagy méltóság! Az ő hivatása a Teremtő szavai szerint az, hogy segítője legyen férjének! Teremtetett tehát, hogy férjét segítse! De miben? Megfelelhetünk rá egy szóban, mindenben: gondjaiban, bánataiban s minthogy az ember nem a föld. hanem az ég számára van teremtve, hogy tehát az égbe jusson, a. férfit a pályán támogatni, arra vele bemenni: ez a nő hivatása, rendeltetése ! Tehát segítője, pályatársa, felesége, fele segítsége — a mint a magyar oly szépen kifejti — legyen a nő férjének. Édesítse meg férjének s családjának minden percét, gyöngéd kezekkel simítsa el férjének komor homlokáról az életvágta redős barázdákat sférjét, ha az élet zivataraiba csüggedés szállaná meg, szelídségével, gyöngédségével, nőiességében rejlő erkölcsi fenségével emelje fel, vigasztalja meg; gyermekeikbe vetett közös reményükre, boldogságuknak a földi életen túl is folytatására utalva, hite rendíthetetlen erejével és mélységével szabadítsa ki kételyeiből! Azonban mindez nagy feladat ; mindennek teljesítése szilárd alapot igényel! De a nő oly gyönge, oly törékeny! Azért, valamint a szőlőnek karóra, a repkénvnek fatörzsre, úgy van a nőnek is szüksége erős és védő karokra, hogy hivatása teljesítésében bizton működhessék. És vájjon mi lesz a nőnek ilyen támasza ? „Talán az arc múló szépsége, talán gyöngédsége, talán szive jósága, vagy egész valójának szeretetreméltósága?" Épen nem! Ezek mind mulandók, gyorsan változók, veszendők! Hanem igenis egy magasabb égi támaszpontra van szüksége, mely nem egyéb, mint a vallásos érzelem Isten, szeretet férje s családja iránt! Csak egyedül az Isten félelme, a vallásosság az, mely az örök szerelmet, melyet egymásnak fogadtak, megtartja; mely megédesíti- azt az áldozatot, melyet családot alapítva kölcsönösen egymásnak tettek. Mert egyedül Isten az, aki a házastársak közt levő szeretetet képes ápolni, hatalmas kezével védeni a tűzhelyet, egyedül ő képes a szeretetet közöttük növekedésben megtartani.