Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1901

5 oka lemondani. Ez a mai korban szükséges. Mert a kezdetben pusztán kíváncsiság gyanánt jelentkező ösztön czéltudatosan és okosan vezetve lassan-lassan nemes tudásvágygyá, minden emberi haladás magasztos kútforrásává lesz. Ezt pedig nem elfojtani, hanem minden rendelkezésünkre álló eszközzel szépen elősegítenünk kell. Már a gyermekszobától úgy kell irányítani az olvasást, hogy az helyes úton indulva haladjon. Korunkban nélkülözhetetlen szellemi táplálékká fejlődött az olvasás, mely épen úgy üdíti a lelket, mint az étel a testet. De miként a testnek nem jó mindenféle tápanyag, úgy a szellemnek is csak megfelelő táplálékot szabad adnunk, vagyis tudnunk kell, hogy mi táplálja legjobban, mit bir meg és mit szeret. Mert a lelki emésztés épen úgy szükséges, mint a testi. Köztudomású dolog az, hogy ugyanaz az étel egyik embernek izlik, a másik ki nem állhatja; az egyiknek élvezet, a másiknak kész betegség. így vagyunk a szellemi táplálkozással is. Fontolóra kell tehát venntik azt a körülményt is, hogy mivel kezdjük és mivel folytassuk a gyermeki lélek táplálását. Gondoljunk csak vissza boldog gyermekkorunkra. Miért lelkesedtünk mi akkor legjobban ? A meséért. A mese volt a legelső szellemi táplálékunk. Hallgatása a bölcsőnél kezdődik és mondása a sírig tart. Mily elragadóan szép kép a gyermekei körében ülő szerető anya, a kinek mesélő ajkain csügg a kicsinyek tekintete. . . . Egyszer volt, hol nem volt . . . Bizony csak volt, csak a boldog gyermekkor számára van teremtve az a szép világ, a miről akkor hallottunk; azok a tündérekkel, jóságos lényekkel benépesített tájak, a melyek határaiban a kívánsággal együtt születik meg a vágy teljesülése. Nincs ott lehetetlenség. Aranyvárak, gyémántpaloták fénye kápráztatja szemünket és ha egy gyűrűt megfordítunk, óriási szolgák állnak elő terített asztalokkal. Abban a világban a jó mindig győzelmet arat a gonosz felett. Szóljak-e azokról a kedves erőszakoskodásokról, azokról a hízelgő kérésekről, a melyek után egy kis duzzogásra újra tovább szövődik a mesének bűvös fonala, behálózza a hallgatók szemét, megnyitja előttük a tündérország kapuját. Majd egy-egy ártatlan kérdés szakítja félbe az áhitatszerű csendben hallgatott beszédet. A szerető szülők számára ezek a kérdések mindmegannyi ablakocskák, melyeken át betekinthetnek gyermekeik lelkébe. Göthenek, a nagy költőnek, édesanyja naplójában azt írja, hogy mesemondási tehetségét kis fia és saját gyönyörére gyakorolta. „Tüzet, vizet, földet