Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1901

43 iraádáson; testületileg vett részt okt. 4-én apostoli királyunk Ő Felsége névünnepén :i hálaadó istentiszteleten és jún. 8-án ugyancsak O Felsége koronázási emlékünnepe alkalmából tartott öröm-istentiszteleten. Mivel a hazaszeretet és vallásosság csak együtt virulhat a szívben, istentisztelettel vették kezdetüket az október 6-án, márcz. 15-én és április 11-én tartott hazafias • ünnepélyek is, melyeket azonfelül hazafias költe­mények szavalása vagy ily tárgyú felolvasások által iparkodtunk az ifjúság erkölcsi érzületére gyümölcsözőkké tenni. Végre a tanári testület azon meggyőződésből indulva ki ; hogy a vallásos érzelmeknek kiváló részük van a szív nemesítésében; hogy az közös szüksége az emberiségnek, mert a lélekhez van forrva s attól elválaszthatatlan ; s hogy annak hiányát nem pótolhatja semmi, legkevésbbé pedig az okoskodás és a büntetés: azért odatörekedett, hogy egyrészt nemes példaadással hasson a tanulók erkölcseire, másrészt intés és buz­dítás által szivébe oltsa a tiszta szereteten alapuló s az embert egyedül boldogító vallásosságot. Nem kath. vallású ifjaink saját lelkészeiktől nyertek vallási oktatást s mindnyájan tartoztak a saját vallásuk szerint rendezett istentiszteleten szoros ellenőrzés mellett megjelenni. A 15,915 mulasztott óra között 33 volt, mely nem igazoltatott. A vizsgálatot tett tanulók mindegyikére átlag 20 mulasztott óra esik, 6-al kevesebb, mint a mult iskolai évben. A 33 igazolatlan óramulasztás 6 tanuló közt oszlik meg. A mulasztott órák számát, mint már föntebb jeleztük, tetemesen növelte az a körülmény, hogy a családban előforduló járványos beteg­ségek alkalmával a városi tiszti főorvos a házban lakó nem beteg tanuló­kat is eltiltotta az iskolalátogatástól. 2. Olctatás. Intézetünkben az 1901/2. tanévtől kezdve a délelőtti egyfolytában való tanítás lépett életbe. A nm. VKM. már 1892. decz. 10-én 56,859. sz. a. kelt körrendeletében az összes középiskolák tanár­testületét véleményadásra hívta fel, vájjon ajánlatosnak, szükségesnek tartják-e az egyfolytában való tanítás rendszerét életbe léptetni. Tanár­testületünk akkor paedagogiai és egészségügyi szempontból ellene nyilat­kozott s megmaradt a régi, megosztott tanítási rendszer mellett. Azóta úgy a tanintézetek tanárai, mint e város intelligens közönsége s a hely­beli lapok is sokat foglalkoztak az egyfolytában való tanítás kérdésével szóba került a város köztörvényhatóságában is s egyhangú határozattal kérte a cultusminisztertől a helybeli középiskolákra nézve a délutáni oktatás megszüntetését. Eme sürgető kérelemre a nm. VKM. 1901. máj. 14 én 27,200. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy az 1901/2. tan­évben a rendes tárgyak tanítása reggeli 8 és d. u. 1 óra közt folyjon;

Next

/
Oldalképek
Tartalom